Három új japán szó Újévre

Úgy döntöttünk, hogy most karácsonykor kipróbáljuk a japán családmodellt és ki-ki a szerettei körében ünnepel majd. Ennek megfelelően apa-san a szentestét az eredeti tervek szerint a leendő japán főnökével kettesben egy meghitt vacsorán, mi a kiskorúval pedig egy doboz szaloncukor és egy kellemes fosós-hányós vírus utóhatásai társaságában töltöttük volna. (Tuti tipp a túlzott mákos bejgli fogyasztás miatt aggódóknak. Egy jól időzített calici vírus és előre le van tudva az ünnepek utáni fogyókúra. Jóval olcsóbb és hatékonyabb is, mint egy 20 alkalmas Step Aerobic bérlet). Végül apa-san 'jövendőbelije' 23-án ráeszmélt a szenteste keresztény körökben betöltött nem csekély jelentőségére és sűrű bocsánatkérések, plusz egy zacskó kulináris hungarikum (ld. tarhonya, pirospaprika és vegeta) átadása kíséretében megelégedett egy karácsonyi ebéddel is. A család legifjabb tagja (apa-san jr.) így is már régen aludt mire az apja hazaért este a munkából, így kellő számú résztvevő hiányában a karácsonyt másnapra elnapoltuk.

Bár a japánok szemszögéből már a fadíszítéssel is rég elkéstünk, mert mivel az amerikaiak már november végén, hálaadáskor feldíszítik a fát, a japánok is erre az időpontra vannak berendezkedve. Az egyik lány fel is hívott 22-én, hogy ha nem zavarnának, felugranának a fiaival megtekinteni nyilvánvalóan tökéletesre sikeredett fánkat és a karácsonyi fényárban úszó lakásunkat. Ki kellett ábrándítanom, hogy maximum egy műfenyővel díszített karácsonyi gyertyatartót és opcionálisan egy otthonról kapott karácsonyi képeslapot tudok felmutatni referenciának a témában. Esetleg még el tudtam volna énekelni a Csendes éjt 3 nyelven, ha nagyon muszáj lett volna, de szerencsére idáig nem fajultak a dolgok.

A fát idén egyébként stílusosan 3 dimenziós origamis csillagok díszítették, ezúton is köszönet egyik kedves olvasónk, Seza last minute origamis segítségéért (ezittareklámhelye). (Volt egy gyenge próbálkozásom saját design alapján pehelycukorból készített karácsonyfadíszekkel, de a család többi tagja kritikán alulinak ítélte a produktumot; jut eszembe, 10 db. saját készítésű pehelycukor karácsonyfadísz jutányos áron igényeseknek eladó.)

A keresztény karácsonyi hagyományok ismeretlen eredetű félrefordítása nyomán Japánban a karácsony este úgy zajlik (már ahol zajlik egyáltalán), hogy a fiatal párok romantikus vacsorára mennek kettesben. Végülis az egyik fő motívum, a zabálás így megvan, sőt ajándékozás is van, vacsora alatt egy-egy kellőképpen drága szerelmi zálog is gazdát cserél. A karácsonyi romantika-kényszer miatt a facér japán fiatalok igyekeznek párt találni maguknak karácsony előtt, hogy a kötelező romantikus vacsorát feltétlenül ki tudják pipálni.

Az Újévi ünneplésnek viszont itt is nagy hagyománya van. Az átlag japán az Újévi ünnepeket a családdal tölti. Ilyenkor mindenki mochit készít és aztán pusztítja azt nagy mennyiségben. A mochi, az egy (ki gondolta volna) rizsből készült, nyúlós, meghatározhatatlan állagú édesség. Elrágni nem lehet, hanem egy tíz perces majszolás után kénytelen vagy egyben lenyelni (tapasztaltabb gaijin-ek azonnal kérnek egy pohár vizet amint feltűnik egy adag mochi 100 méteres körzetben; t.i. sajnos nem csak újévkor esznek mochit.). Feldolgozhatatlan, ragadós állagának köszönhetően az Újévi mochi minden évben több idős áldozatot is követel, akiknek a torkukon akadt egy falat. Év elején hírt adnak az áldozatokról, idén hatan haltak meg, és még 18 ember került kórházba miatta.

Akik túlélték az év fordulót, képeslapokat kapnak a családtól, barátoktól, kollégáktól. 2011 a nyúl éve, ezért az Újévi lapokra (nengajyo) nyulakat rajzolnak. A japán posta összegyűjti a decemberben postára adott Újévi lapokat és az összeset egyszerre (!), január 1-én kézbesítik ki. Mi is kaptunk párat.

 

Ez pedig a szomszéd kadomatsu-ja. Ezt a bambuszból készült díszt Újév környékén lehet mindenhol látni. Nekem személy szerint nem nagyon tetszik, de ez már legyen az én problémám.

Santa Claus is Coming to Town

Még alig volt időm kiheverni a Halloweent, de ma kora reggel ravasz kiskereskedelmi árucikk álcájában már újabb ünnepi sokk ért. Gyanútlanul, a hajnali 9 órához illő gépiességgel bementem a Starbucksba egy teára, de amikor a kezembe nyomtak egy piros karácsonyi díszítésű papírpoharat, rögtön felébredtem a reggeli melankóliámból. Felnéztem, és ugrottam is egyet hátra, mert a pult és közvetlen környezete tele volt karácsonyi dekorációkkal és céges logós karácsonyi ajándéktárgyakkal. Amikor rezignáltan leültem az egyik sarokba és felcsendült az „I’m dreaming of a white Christmas” kezdetű örökzöld, akkor már majdnem sírtam.

Otthon is utálom amikor már két hónappal karácsony előtt mindenhonnan angyalkák, Szűz Máriák néznek vissza rám és az áruházakban belegabalyodok az arany boákba amikor csak egy kiflit akarok venni. Nálam a karácsonyi szezon akkor kezdődik, amikor a rádióban először szólal meg a Last Christmas a Wham előadásában (szerintem nincs élő ember a földön, aki ne fújná kívülről ezt a számot, beleértve a civilizációtól elzárva, háborítatlanul élő afrikai törzseket is). Ez minden évben kicsit korábbi időpontban van, és mire eljön december 24, az ember már csak a túlélésre játszik.

Az hagyján hogy még csak november eleje van, de eddig azt hittem hogy Japánban, ahol a lakosság csak kis százaléka keresztény, és minden hétre jut egy buddhista vagy sintó örömünnep, a karácsony annyira nem számít trendinek. Persze a Starbucks nem éppen egy autentikus japán kévéházlánc, (amikor apa-san először járt Japánban, megbíztam hogy hozzon nekem csak úgy szuveníre valami szép japán teáscsészét. Nehéz volt lepleznem a csalódottságomat amikor beállított egy Starbucks-os teásbögrével. Végül is rá volt nyomtatva, hogy ’made in Japan’, úgyhogy nem vitatkoztam), de utána a boltban is sikerült karácsonyi zenére bevásárolnom, úgyhogy itt is beindult a karácsonyi dömping végérvényesen és visszavonhatatlanul.

Ezek után kezd az a határozott érzésem lenni, hogy teljesen felesleges volt otthon megvenni tavaly a műfenyőt és egészen Japánig hajóztatni, a karácsonyi bóvli-vásárban egy ezresért beszerzett enyhén sorjás gömbdíszekkel együtt (a sorját a gyártó egy diszkrét csillámpor réteggel igyekezett eltakarni, ami a gömbökhöz annyira nem, a padlóra hulláshoz viszont annál inkább ragaszkodik) . Úgy látszik nagyon naiv volt az az elképzelésünk is, hogy idén kimaradunk a karácsonyi reklámhadjáratból, és majd meghitt nosztalgiával, egy szolid kis könnycseppel a szemünk sarkában állítjuk fel a karácsonyfát, aminek az egész lakóközösség a csodájára fog járni.

De legalább az RTL kulubosok karácsonyi éneklését megússzuk. Ez is valami.