Nekem nagyon tetszik itt Japánban, hogy az idősebbek mennyire fittek és aktívak. Sportolnak, kirándulnak, művelődnek és vannak hobbijaik, amiket talán a kelleténél kicsit komolyabban vesznek, de ettől csak még aranyosabbak. A parkok is tele vannak sétáló, kocogó idősekkel, ha kell, még az oxigén palackot is magukkal viszik. Persze ezt is japánosan csinálják, az egyik kedvencem amikor hátrafelé kocognak (ne kérdezd miért), a másik pedig amikor egy botot fognak maguk előtt két kézzel (ld. fénykép) és gyorsgyaloglás közben jobbra-balra lóbálják. Néha megállnak, csinálnak egy pár guggolást, vagy imitálnak a levegőben néhány golfütést, és kocognak tovább. - A léggitározás után egyébként a léggolfozást is be kellene vezetni a köztudatba, a japánok világelsők lennének benne. A sport szerelmesei minden lehetséges eszközt felhasználnak, a minap egy csávó konkrétan egy tollseprűt vett elő a kocsi csomagtartójából és azzal kezdett neki a léggolfozásnak az autó mellett, természetesen öltönyben. A japánok amúgy is fiatalabbnak néznek ki a koruknál. Apa-san kollégáit pl. civilben tuti középiskolásnak néztem volna, rendesen meg is lepődtem amikor jöttek hozzánk és a várt komoly üzletemberek helyett megjelent három kamaszfiú és egy tinilány.
Ezt valószínűleg tudják is magukról, mert az egyik kedvenc foglalatosságuk, hogy a külföldieket azzal kínozzák, hogy meg kell tippelniük a társaságban mindenkinek a korát. Mivel egy tízessel legalább alul szokták becsülni a korukat, ha más nem legalább udvariasságból, a válaszokon kitűnően szórakoznak. Az emberek kora itt egyáltalán nem érzékeny téma, nem kell csodálkozni hogy ha találkozol valakivel, és a neved után mindjárt a korodra is rákérdez.
Ma testközelből is láthattam néhány szupernagyit. Ma volt ugyanis az első táncórám. Amikor bementem még csak két idősebb hölgyemény volt ott, a fiatalok később érkeztek. Gondoltam magamban ilyen társaságban el fogok aludni az órán, és megfordult a fejemben, hogy még az óra előtt lelépek. Aztán amikor a nyújtásnál a tanár után az öreglányok is spárgába(!) dobták magukat (azt nem részletezném hogy én spárga címen milyen szánalmas produkciót adtam elő), akkor már nem volt olyan nagy az önbizalmam és még sokáig keresgéltem az államat, ami minden bizonnyal nagyot koppant a földön miután leesett…
Szóval lehet hogy a táncolós résznél a csípőmozgásom gusztusosabb és a hajdobálásom is meggyőzőbb (nem semmi látvány egyébként az öreglányok tánca egy-egy romantikusabb taktusnál… képzeld el ahogy a nagymamád először köröz kettőt a csípőjével, utána kitolja a fenekét, majd érzékien végigsimítja a testét a kezével…), a nyújtásnál a mamik viszont teljesen leköröztek, úgyhogy a végén kénytelen voltam odamenni hozzájuk és elismerni a teljesítményüket. Persze hogy ne maradjak le, összeszorított fogakkal én is igyekeztem a lábamat a fejem mögé emelni és további, a fizika törvényeit meghazudtoló pozíciókat felvenni, miközben próbáltam olyan arcot vágni mintha nem lennének iszonyatos fájdalmaim. Az eredménye az lett, hogy most nagyjából meg sem tudok mozdulni, holnapra szerintem még a pislogás is fájni fog az izomláztól és valószínűleg elszakadt néhány ínszalagom is. Az öreglányok meg vígan hazabicikliztek. Tiszta égés…
