A szerkesztő válaszol

Az úgy volt, hogy ezt a képet még jó régen készítettem egy étteremben amíg az ebédre vártam és lapozgattam a kirakott újságokat. A kép azóta - igen méltánytalanul - feledésbe merült, pedig ő mindvégig a külső winchesteren lapulva várta, hogy helyzetbe hozzák, teszem azt egy témába vágó blogos környezetben.

Aztán Elek váratlanul megkérdezte, hogy "Meg tudod nekem erősíteni azt,hogy a japán nőknél az ELSŐ számú plasztikai műtét a szemek kerekítése?Hogy minél európaiasabban vagy amerikaiasabban nézzenek ki?Vagy csak Tokyo-ban divat ez most?". 
Konkrét statisztikai adatok nincsenek a birtokomban, de gondolom nem véletlen hogy ilyen hirdetéseket látok az újságban (egyébként remek példa arra is, hogy nagyon szeretünk angolul írogatni, viszont nem tudunk).

Én személy szerint még senkivel sem találkoztam aki szemkerekítő műtéten esett volna át, de ez nem sokat jelent. Csak a bölcsis botrányhős, a Tattoo-mommy néven elhíresült, leginkább kibeszélős-pletykálós kontextusban emlegetett anyuka rikítókék kontaktlencséivel hozott össze a sors (vagy zöld, attól függően milyen ruhát visel aznap), de az azért nem ugyanaz. Bár a szülői munkaközösségben még ez is kiverte a biztosítékot, engem kivéve, aki 1. ha nem mondják észre sem veszem 2. szerintem csak féltékenyek, hogy jobban néz ki náluk 3. már régen kiderült , hogy a vad külső érzékeny szívet takar, még karácsonyi minitortát is kaptunk tőle. (A gyerek minihuligánnak öltöztetését viszont továbbra is ellenzem.. róla is van képem, de a gyerekre való tekintettel nem teszem közzé). Az a sanda gyanúm, hogy ha találkoztam volna is valakivel aki 'megcsináltatta' a szemeit, nem hiszem hogy feltűnt volna. Nem tudom ki hogy van vele, de még ha rá is erőltetjük hogy van pár milliméter különbség az Előtte és Utána között, akkor sem gondolom hogy ettől sokkal európaiabbnak, vagy amerikainak néznének ki. Szóval szerintem kár a gőzért.

Combizom és feszes fenék

Japánban elkerülhetetlen hogy előbb-utóbb az ember úgy érezze, nem teljes az élete egy bicikli nélkül. A bicikli itt nem hétvégi sporteszköz, hanem mindennapos élvezeti cikk. A japánoktól megtudhatjuk, hogy biciklizni mindig minden körülmények között lehet, sőt kötelező. Időjárási viszontagságok, helyhiány, gyerek nem lehet akadály. Az is tévhit, hogy biciklizni kényelmes ruhában kell. Biciklizni márpedig férfiaknak öltönyben, iskolásoknak egyenruhában, nőknek pedig szoknyában és magas sarkúban kell. Esőben esernyővel, napsütésben napernyővel, egyéb napokon mobiltelefonnal a kézben. Kényelmesebbeknek napernyőtartóval, fázósabbaknak bélelt kézmelegítővel. Dombtetőn lakóknak elektromos, parkolótól messze dolgozóknak összecsukható, csomagtartóba dobható. Első gyerek hátul, második gyerek elől, opcionálisan harmadik gyerek kenguruban anyukán.

Eddig én konokul kitartottam a gyaloglás és metrózás mellett. Egyik japán ismerősöm viszont úgy érezte tűrhetetlen ez a bicikli nélküli lét és a hétvégén kölcsön adta a gyereküléses biciklijét. Elég volt néhány kör a lakótelepen és teljesen megfertőzött a biciklikór. Azóta úgy járok az utcákon mint akit hipnotizáltak, epekedve nézem a biciklitárolókban rajongásom tárgyát és ábrándosan nézek a mellettem elsuhanó biciklisek után.

A gyalogosok között cikázó biciklisek miatt egyébként a járdán való közlekedés a szokottnál nagyobb éberséget igényel. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ha meglátsz egy jó pulcsit a kirakatban (ezt csak úgy elméletben mondom, jó ruhák úgy általában nem léteznek Japánban, ragaszkodnak a hordhatatlan, bő göncökhöz és olyan abszurd ruhadarabokhoz, mint pl. nyáron a bundás kucsma), akkor nem javasolt csak úgy lendületből befordulni a boltba. Forduláshoz ’besoroláskor’ és ’sávváltás’ előtt érdemes hátrapillantani nem jön-e egy csapat biciklis hangtalanul a hátad mögött.

A hétvégén sikerült olyan lehengerlő előadást tartanom apa-sannak a biciklizés előnyeiről (először összeráncolt homlokkal Földanyánk iránti felelősségünkre tértem ki, majd kiemeltem közös gyermekünk egészségének megőrzésének fontosságát -ld. a metrón mindenki leköhögi-, végül egy igen meggyőző befektetés megtérülési számítással zártam le a beszédet), hogy végül tegnap megérkezett az új családtag, a Kék Bicikli.

Mint látható, a japán utcai cangák nem túl szexisek, nekem mindig azok a biciklik jutnak eszembe róluk, amiket nálunk a vidéki kocsmák előtt lehet látni hanyagul egymásnak döntögetve. A bicajok legkiábrándítóbb kellékei a nem-szexiségi skálán emelkedő sorrendben a következők:

• női kormány – a női bicikliknek a kormánya általában befelé hajlik; ez bármilyen, egyébként más szempontból kívánatos bicaj megjelenését alapjaiban rontja el (ld. Kék Bicikli)

• csengő – az unalmas, fém retro biciklicsengő csak tovább rontja a női kormány amúgy sem túl dögös arculatát

• két gyereküléses bicikli – ahhoz hogy az első gyerekülés kényelemesen elférjen a bringán, az első kereket lekicsinyítették; az eredmény egy fura, felemás bicikli lett; ráfoghatnánk hogy dizájnos, de a béna jelző sokkal jobban illik rá

• napernyő-, illetve esernyőtartó szerkezet – egyszerűen hülyén néz ki, de határeset, elfogadjuk (csak mert nekem is van)

• biciklikosár - kiváltképp a fém drótkosár, nagyon nem szexi, de alaptartozék és lássuk be, praktikus

• eső ellen az ülőkére csavart nylon szatyor vagy zuhanysapka - no comment; valamivel gusztusosabb formája a bicikliboltban kapható, kifejezetten erre a célra kifejlesztett ülőkevédő, de randira ezt sem ajánlanám

• kormányra applikált bundás kézmelegítő - ez a lehető legbizarrabb része egy japán biciklinek, törvényben tiltanám a használatát; létezik egy nyári, csipkés szélű, vékonyabb változata, ami napvédőként funkcionál, és nem kevésbé abszurd látvány, mint a téli testvére.

Ez pedig a biciklik Ferrari-ja, minden háziasszony álma, az elektromos bicikli. Azért ezt is kell tekerni, de amíg pl. a hétvégi tesztvezetés alatt én lilában játszó vörös fejjel ziláltam felfelé a domboldalon, és olyan érzésem volt mintha inkább visszafelé haladnék, addig a szomszéd két gyerekkel könnyed mosollyal üdvözölt ahogy eltekert mellettem az elektromos cangáján.

A szuperlatívusz a két gyereküléses, elektromos bringa (a képhez képzelj hozzá még egy gyerekülést a hátsó kosár helyett).

Szóval holnaptól használatba vesszük az új bringát. Ki tudja, a környék domborzati viszonyainak köszönhetően lehet hogy pár hónap múlva már olyan absztrakt fogalmak, mint a ’combizom’ és ’feszes fenék’ már nem lesznek annyira távoli és elérhetetlen dolgok, amik mindig csak másokkal történnek meg.

  

Bejegyzés nem az UFO-król

Éppen ideje lenne már, hogy a paranormális tevékenységekért rajongók leszálljanak az UFO kutatásról, és inkább olyan, az emberiséget sokkal hétköznapibb módon érintő paranormális jelenségekre koncentráljanak, mint pl. a japán férfiak öltözködése. Máig nem találtak ugyanis logikus magyarázatot arra, hogy Japánban a férfiak miért viselnek előszeretettel női táskákat. Amikor először találkoztam a zavarba ejtő párossal, még nem tudtam, hogy nem elszigetelt esetről van szó, hanem tömegével fordulnak elő női táskák egyébként többé-kevésbé kifogástalanul öltözött férfiak közvetlen társaságában. Ha a japán férfi táskák törzsfejlődését vizsgálnánk, valószínűleg arra a következtetésre jutnánk, hogy az Európában is őshonos, közönséges fekete aktatáska, ill. laptop táska egy mutáns változatáról van szó. Merthogy a legtöbbször öltönyös férfiak lóbálják a csini táskákat nagyon fontos mítingekre menet. Persze nem pinkek, vagy csipkések, de megszólalásig hasonlítanak arra az öltözékkiegészítőre, amit mi női táskaként definiálnánk. A japán férfiak testfelépítésükből adódóan amúgy sem túlzottan férfias megjelenésűek, érthetetlen, hogy miért rontják az összképet még egy vajszínű retiküllel is.

Egyéb öltözéket érintő furcsaságokat már sikerült megfejtenünk. Pl. arra, hogy az öltönynadrágok szára miért nem tud ízléses hosszúságban ráhajolni a cipőkre és miért kell úgy kinéznie, mintha két számmal kisebb lenne, apa-san az első kiadós eső alkalmával jött rá, amikor ő még akkor is csuromvizesen üldögélt a telelégkondizott irodában, amikor a kollégák már a szokásos ebéd utáni sziesztájukat tartották. Viszont máig megoldatlan a sötét öltönynadrág alól olykor huncutul kikandikáló fehér zoknik esete.

 

Ez egy meglehetősen visszafogott modell az idei őszi kollekcióból, de nálam már ez is túlságosan csit-csatos-fonatos.

(a fotóalany nem adta az arcát a képhez)