A szerkesztő válaszol 2.

Most a Miso levesről*

A kommentek között diszkréten megbújva található egy kérdés az egyik blogot olvasó kedves személytől (t.i.: az 'Aki a virágot szereti...' analógiájára kigondoltam, hogy aki a blogomat olvassa rossz ember nem lehet). A kérdés kulináris  jellegű, és konkrétan arra vonatkozik, hogy most hogy a sushi már kipipálva, jó lenne tudni hogyan is készül ez a Miso leveses történet. Gondoltam hátha közérdekű, úgyhogy ide biggyesztettem mit sikerült megtudnom a témában Akiko-santól, aki saját bevallása szerint minden nap főz Miso levest, úgyhogy megbízható forrásnak számít.

*Ha már így belejöttem, alkalmasint lehet hogy megosztok majd még pár japán kaja receptet, kezdve mondjuk a reggelinek kitűnő, és egyszerűségében nagyszerű onigirivel.

Sushi csináld magad!

A hétvégén sushi készítős és evős partin voltunk. Nem a klasszikus* tekercses sushit csináltunk, hanem Temaki** sushit, ami tölcsér formájú és nem annyira macerás mint a tekercses. Az ember azt gondolná az otthoni sushikészítésről, hogy "Áááá, hagyjál már, az baromi bonyolult, rendeljünk inkább pizzát!" Egy középkategóriás sushi valójában minden gond nélkül kivitelezhető otthoni körülmények között is. Na jó, könnyen beszélek én, itt Japánban eleve nem nagy kunszt, ahol a sarki boltban megkapsz hozzá minden alapanyagot. Egy kicsit talán gagyibb, de még kellőképpen élvezhető változatot viszont szerintem otthon is simán össze lehet dobni.


Jöjjön a sushi készítés három lépésben:

1. lépés: Menj el egy sushibárba.

Mielőtt belefogsz egy ilyen sushi-készítős projektbe, nem árt letesztelni egyáltalán hogyan viszonyul a gyomrod a nyers halakhoz, wasabihoz, algalapocskákhoz és stb. Ha már gond nélkül csúsznak le a torkodon a sushi tekercsek és a miso levest is elég hangosan tudod már szürcsölni, akkor készen állsz a következő lépésre.

2. lépés: Alaprecept abszolút kezdőknek - agglegény változat.

Végy egy csapat lelkes japánt. Puhítsd meg őket néhány sörrel - középhaladók egy jó nagy adag saját készítésű gulyáslevest is használhatnak a megvesztegetésre -, vedd rá őket, hogy önszántukból szerezzenek be minden alapanyagot, kelléket, hívjanak meg magukhoz és mutassák meg hogyan is kell csinálni ezt a sushis mutatványt. Mi természetesen ezt a megoldás választottuk. Első kézből lesheted el a kulisszatitkokat és még mosogatni sem kell utána. Zseniális!

3. lépés: Próbáld a fentieket otthon saját magad reprodukálni.

Ha nincs kéznél egy japán sem aki megmutatná hogyan csináld, nagyvonalakban felvázolom, hogy mi hogyan sodortuk a sushikat.
Nem hittem volna hogy én valaha recepteket fogok megosztani bárkivel is, azt hiszem hivatalosan is menthetetlen háziasszony lett belőlem.

Hozzávalók:

• Rizsa ipari mennyiségben. Persze japán rizsi, de legalábbis ázsiai kellene, a sima otthoni rizsből ne számíts túl jó eredményre (most rágugliztam mit írnak a magyar oldalak arról milyen rizst használj, több forrás is azt állította, hogy a kék SOS rizs is jó, bármi legyen is az).
• Tölteléknek mindenféle zöldség, és halacska. Nyilván otthon a teszkóban nem fogsz tudni jó minőségű, friss, filézett halakat venni. Én ha otthon lennék, ilyesmiket vennék hozzá: füstölt lazac, tonhalkonzerv, kígyóuborka, avocado, saláta, esetleg répa, kukorica... De láthatod a képen, hogy asztalra került pár szál virsli is pl., szóval nem kell szigorúan csak nyers halakra koncentrálódni (ezek a képen a távolabbi tálon vannak, nem nagyon látszik, öt féle hal volt, és egy kis ikra).
• Nori lapok. Ezek azok a zöld, papírvékony lapocskák amivel betekerik a cuccot. Gondolom be lehet otthon is szerezni, ha nem is lehet túl olcsó.
• Wasabi
• Szójaszósz

Szóval az úgy van,..

 

...hogy először is mosd meg a rizst jó sokszor (6-8 mosás biztosan elég) és főzd meg, de ne tegyél hozzá olajat, az a lényeg, hogy kicsit ragadós legyen. A zöldségeket és halakat vágd hosszú, vékony csíkokra. Fogj a kezedbe átlósan egy négyzet alakú alga lapot (úgy 8-10 cm széles legyen), pakolj rá egy adag rizst és terítsd el a nori lapon. Rakj a közepére egy-egy csík halat és zöldséget és kenj rá egy nagyon pici wasabit.

 

A két szélét hajtsd be hogy tölcsér alakú legyen. A nori lapok maguktól összeragadnak ha picit összenyomod.

Mártogasd bele egy kis szójaszószba és már pakolhatod is befelé, még pálcika sem kell hozzá. És nálam plusz pont, hogy elég nagy ahhoz, hogy legálisan tudjam több falatban a magamévá tenni. Én a sushi tekercseket nem tudom egyben megenni és nem túl elegáns látvány amikor úgy csámcsogok egy sushi szeleten - amit elharapni nem nagyon illik -, mint a csirkecombon. 

Úgy teljes a dolog, ha a végén még megiszol rá egy csésze forró zöldteát.  Hú de baromira fog hiányozni a japán kaja ha hazamegyünk...

* Maki sushi - ez a fajta ugrik be mindenkinek először, ha sushi a téma

** Temaki sushi - A 'te' azt jelenti kéz. Gondolom arra utal az elnevezés, hogy ezt a fajtát kézzel eszed, nem pálcikával.

-Hány éves vagy? - Jó.*

Történetünk egyik főszereplője, a magát Nono-nak hívó férfijelölt (a.k.a. Kiskorú), ma két éves.

Elmondhatja magáról, hogy életének felét Japánban töltötte. Bár erre pár év múlva már nem nagyon fog emlékezni, de lesznek majd bizonyos sejtéseink annak idején, hogy miért szürcsöli fel a tányérból a levest az étteremben és rendel egy adag rizst a túróscsusza mellé, miért forgatja az újságot visszafelé, honnan ered különös vonzalma az esernyő automaták iránt, és miért bukik majd a vékony, barna hajú, mandulaszemű lányokra (csámpások előnyben!).

 

 

 

* Tegnap próbáltam megtanítani neki, hogy mit mutasson és mondjon arra a kérdésre, hogy "Hány éves vagy?" (a szülők imádják a gyerekeiket mindenféle produkciókra betanítani és aztán pedig közönség előtt szerepeltetni vele). A dolog ott csúszott el, hogy nemrég tanítottam neki hogyan mutassa, hogy OK (hüvelykujj felfelé). Viszont nem tudja kimondani még hogy OK, ezért azt mondja rá, hogy JÓ. A KETTŐ számnév mutatásának tanulásakor sajnos nem nagyon tudott elszakadni a múlt heti tananyagtól, és most a HÁNYÉVESVAGY kérdésre azt mondja, hogy JÓ, és mindenfélét mutogat összevissza.

 

Giri choco Valentin napra

Mi apa-sannal különösképpen nem hódolunk a Valentin napnak. Ezért túl nagy késztetést nem éreztem tegnap arra, hogy csipkés harisnyatartóban szervírozzam a vacsorát, és apa-san sem lepett meg semmilyen édibédi cukisággal ez alkalomból. És nem csak azért nem készültem, mert nincs csipkés harisnyatartóm, ez a kötelező Valentin napi szex amúgy sem a mi műfajunk.

Viszont talán érdekes lehet, hogyan megy Japánban ez a szerelmesek napja dolog.
Tavaly pl. úgy volt, hogy apa-san egy kisebb csokoládészállítmánnyal állított haza a munkából Valentin napján. A félreértések elkerülése végett rögtön tisztázta, hogy a csokikat nem ő vette nekem, hanem a nap folyamán gyűlt össze az asztalán ez a zacskónyi cucc. A csokikat még valahogy ki tudta magyarázni, de amikor a melléjük biggyesztett szívecskés lapok is előbukkantak, akkor már nehezebb dolga volt. (Tavaly ilyenkor kereken két hete tartózkodtunk Japánban, úgyhogy kultúr sokkok terén meglehetősen szűznek számítottam még akkor).

Szóval az van, hogy a Valentin napra Japánban a csokigyárak álltak rá teljes gőzzel. Ilyenkor csokiosztás van minden mennyiségben, mégpedig a lányok ajándékozzák meg a fiúkat vele. Ez a giri choco. Nem számít szerelmi vallomásnak, csupán apró figyelmesség a fiúknak a kolléganőktől félig-meddig kötelező jelleggel. Legalábbis nekem ezt a szöveget adta be apa-san annak idején, és ez az álláspontját azóta is szilárdan tartja. Tavaly óta pedig már megtanultam, hogy holmi szívecskés lapoknak Japánban nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani.
Na de a lányok sem maradnak ajándék nélkül ám! Legalábbis hosszú távon nem. A fiúknak egy hónap múlva, március 14-én, a White day alkalmával kell viszonozniuk a februári csokikat a lányoknak pl. egy kis sütikével (állítólag eredetileg pehelycukorkákkal, innen a White day, vagyis fehér nap elnevezés; a pehelycukor bizniszt is fel kellett egy kicsit lendíteni, és hogy ne vesszenek össze a csokigyárakkal gondolom, kitalálták ezt a bónusz ajándék-osztogatós napot). Apa-san kolléganői egyébként tavaly duplán jól jártak, miután apa-san Magyarországot megjárt főnöke csak úgy mellékesen elhintette március elején az irodában, hogy Magyarországon március elején, Nőnapkor virágot kapnak a lányok és amilyen rendes-kedves fiú ez az apa-san, biztosan számíthatnak egy szerényebb virágözönre a gáláns lovagtól (főnök közben a nyomaték kedvéért többször odakacsint az áldozatnak, vagyis apa-sannak, háttérben pedig a kolléganők kuncognak és tapsolnak örömükben). Egy ilyen vert helyzetből nincs más kiút, csak pár szál vágott virág március 8-án a délelőtti órákban.

Aztán, hogy tovább bonyolódjon a dolog, van a honmei choco is. Ezeket már tényleg a szerelmesek adják - a hivatalos verzió szerint ilyent apa-san nem kapott -, és természetesen ez a drágábbik verzió, hogy mindenki tudja hol a helye. Ahogy a japán tanárom fogalmazott, anyukának jó lesz az 500 yenes csoki is, úgyis egyben befalja az egészet!

Hát nem gyönyörű ez a három legyezőt formázó csoki? És ez még csak a giri choco kategória elméletileg. Imádom Japánban hogy művészetet csinálnak az ételek 'tálalásából'. Gombóc Artúr biztosan bekeretezve tenné ki a falára. Sajnos az íze már sokkal kiábrándítóbb...

A szerkesztő válaszol

Az úgy volt, hogy ezt a képet még jó régen készítettem egy étteremben amíg az ebédre vártam és lapozgattam a kirakott újságokat. A kép azóta - igen méltánytalanul - feledésbe merült, pedig ő mindvégig a külső winchesteren lapulva várta, hogy helyzetbe hozzák, teszem azt egy témába vágó blogos környezetben.

Aztán Elek váratlanul megkérdezte, hogy "Meg tudod nekem erősíteni azt,hogy a japán nőknél az ELSŐ számú plasztikai műtét a szemek kerekítése?Hogy minél európaiasabban vagy amerikaiasabban nézzenek ki?Vagy csak Tokyo-ban divat ez most?". 
Konkrét statisztikai adatok nincsenek a birtokomban, de gondolom nem véletlen hogy ilyen hirdetéseket látok az újságban (egyébként remek példa arra is, hogy nagyon szeretünk angolul írogatni, viszont nem tudunk).

Én személy szerint még senkivel sem találkoztam aki szemkerekítő műtéten esett volna át, de ez nem sokat jelent. Csak a bölcsis botrányhős, a Tattoo-mommy néven elhíresült, leginkább kibeszélős-pletykálós kontextusban emlegetett anyuka rikítókék kontaktlencséivel hozott össze a sors (vagy zöld, attól függően milyen ruhát visel aznap), de az azért nem ugyanaz. Bár a szülői munkaközösségben még ez is kiverte a biztosítékot, engem kivéve, aki 1. ha nem mondják észre sem veszem 2. szerintem csak féltékenyek, hogy jobban néz ki náluk 3. már régen kiderült , hogy a vad külső érzékeny szívet takar, még karácsonyi minitortát is kaptunk tőle. (A gyerek minihuligánnak öltöztetését viszont továbbra is ellenzem.. róla is van képem, de a gyerekre való tekintettel nem teszem közzé). Az a sanda gyanúm, hogy ha találkoztam volna is valakivel aki 'megcsináltatta' a szemeit, nem hiszem hogy feltűnt volna. Nem tudom ki hogy van vele, de még ha rá is erőltetjük hogy van pár milliméter különbség az Előtte és Utána között, akkor sem gondolom hogy ettől sokkal európaiabbnak, vagy amerikainak néznének ki. Szóval szerintem kár a gőzért.

Mégis egy rövid-képes az esküvőkről...

...'A legtöbb szörnyen sikerült kép egy post-ban' különdíj nyertesétől.


Na megtaláltam a képeket, amiket mégiscsak érdemes esküvő témában megosztani.

Ez nem egy rossz kivitelezésű montázs a magányos háztetőről, a törésálló üvegről  és az esküvői párról, hanem egy fotóüzlet kirakata erősen tükröződve.  Gondolom ezek lehetnek a tradicionális esküvői kimonók.

Még egy kép a kirakatból. Ezek mondjuk családi képek, de érdemes vetni egy pillantást a habos-babos gyerekkimonókra, na meg az albumban található szolid babaruhára a fodoráradattal. A figyelmes szemlélő (és Tinusz), a háttérben tükröződő paparazzo sziluettjét is felfedezheti. Nehéz elhinni, hogy ugyanez a személy a főiskolán még díjat is (ráadásul kettőt) nyert az amatőr fotópályázaton.

Na és itt a sintó esküvő amiről beszéltem - legalábbis kommentileg -, hogy meglestük egyszer. Így néznek ki a kimonók hátulról és ott táncol a két lány a háttérben.

Miért nem lesz bejegyzés japán esküvőkről

Az előző rész tartalmából:

Az új, (kínosan tökéletes) babysittertől megtudhattuk, hogy a japán anyukák egy része szükség esetén minden gond nélkül otthon hagyja egyedül a kicsi gyermekét. A folytatásban még többet tudhatsz meg a gyereknevelés japáni változatáról. Figyelem! Az alábbiak nem feltétlenül általános érvényűek, kizárólag a szerző közvetlen ismeretségi körének szociológiai tanulmányozásából származnak.

Szóval van a japán anyuka. Vagyis inkább először a lány. Az egyetem elvégzése után elhelyezkedik, de komoly munkát nem kap. Mindenki (még saját maga is) hülyének és tudatlannak tartja és a nagyvállalatnál nem számít komoly tényezőnek. Miért is számítana, amikor pár év múlva úgyis kiszemeli áldozatát, akivel egy kisebb vagyont felemésztő esküvő és nászút után családot alapítanak. Apa-san kollégájának lesz nyáron az esküvője. Meg is hívta apa-sant, de még mielőtt belemelegedtem volna a megfelelő ruha kiválasztásába, kiderült hogy a meghívás csak apa-sannak szól. Egy másik viszont mondta, hogy szeretettel várják az egész családot az esküvőre, feltéve ha nem okoz túl nagy gondot hogy Hawaii-on tartják... Nagyon úgy néz ki, hogy japán esküvői szokásokról nem fogok bejegyzést írni.

Szülés után anyuka már nem megy vissza dolgozni, hanem teljese egészében a családnak szenteli életét, amiből a főzés egy jelentős időmennyiséget tesz ki. A japán anyuka tulajdonképpen folyamatos főzésben van, még reggelire is képes főzni. Az első gyereket még tetszőleges számú testvér követi. Ez a szám nem kevesebb egynél és átlagosan kettő. Apuci közben szakadatlanul dolgozik, a gyereknevelésben nem nagyon veszi ki a részét. Ideje rá nem sok, de ha esetleg mégis felszabadul egy kevés (ennek még a látszatát is igyekszik elkerülni), akkor is rögtön gondoskodik valami elfoglaltságról. Ilyen esetekre találták ki a japánok a golfozást.

A gyerekek és az anya között az első pár évben teljes a szimbiózis. A legkisebb gyerek praktikussági okokból az anyához 'csatolva' általában a hátára kötve található meg. A főzést is így oldják meg. Együtt is alszanak a gyerekekkel kisiskolás korukig. Ez szó szerint értendő, nem csak egy helyiségben, külön ágyban, hanem egymás mellett, a tatamira leterített futonokon. Apuci külön szobában alszik, időbeosztása nem nagyon egyeztethető össze a többiekkel, és egyébként is milyen már hogy ha felkel a gyerek, akkor őt is felkelti. Apuci és anyuci a gyerekekkel szinte külön életet élnek, és ez ellen, úgy tűnik, egyik félnek sincsen kifogása.

Amikor jön hozzánk valaki, mindig nagy ámulatot kelt a kiskorú külön bejáratú szobája kisággyal és pelenkázóval. Ilyeneket szoktak kérdezni, hogy 'És akkor berakod az ágyba és ő pedig elalszik?' Arról nem is beszélve, hogy ugyanezt a produkciót apa-san is képes bármikor önállóan előadni, mármint nem kellek én ahhoz, hogy a gyerek el tudjon aludni, és ezt az állapotát akár hosszú órákon keresztül is képes legyen fenntartani.

Azt gondolnánk, hogy a japán anyukának pontosan betartott napirendje van. E helyett, inkább a véletlenszerűség a jellemző és úgy tűnik a dolgok folyását inkább a gyerek, mintsem az anya irányítja. Intézményesített délutáni szunya pl. nincsen, még a bölcsődében sem. A dolgot úgy oldják meg, hogy amikor a gyerek végkimerültségében már nem képes tovább bontani a rendet, akkor ott és úgy ahogy van, egyszerűen ledől a földre és mély álomba merül. Ilyen jelenetnek már többször voltam a tanúja. Egyik alkalommal arra a naiv kérdésemre hogy ha már így alakult, akkor legalább most nem kellene-e bevinni a gyereket a szobájába (ami ugye nincs), egy szelíd mosoly volt a válasz. Na jó - folytattam -, de nem zavarja szegényt, hogy üvölt mellette a TV, mi pedig göndör kacajok közepette folytatjuk a pletykálást? Á, dehogy - jött a válasz-, nézd csak milyen mélyen alszik. És akkor lábbal kicsit még meg is bökdöste az alvó gyereket, aki, valóban, meg sem moccant.
A délutáni nem alvás egyenes következménye, hogy mire a fenti padlóra fekvéses üzemszünet bekövetkezik, már délután 5-6 óra van, és egy este 7 órás ébredés után nyilván 11 előtt nem fog megint elaludni a gyermek. Én folyton megkapom, hogy túlságosan komolyan veszem az olyan dolgokat, mint a rendszeres evés és alvás.

Egyébként a japán anyák csodálni valóan szelídek és türelmesek. Nem tudom hogyan csinálják (többször próbáltam már, teljesen eredménytelenül), de soha nem emelik fel a hangjukat, és sok mindent rájuk hagynak, a gyerekek valahogy mégsem lesznek elkényeztetettek és tiszteletlenek. Gondolom azért sem fordul elő hogy az út közepén ráordítanak a gyerekre, mert a külsőségekre nagyon adnak. Engem kellően magas vérnyomásnál ez már annyira nem feszélyez.

 

Az új nő

Az influenza járvány teljesen tönkrevágja a szociális életemet. A kiskorúval már egy ideje kénytelenek vagyunk remete életet élni. Megszakítottunk minden kapcsolatot a külvilággal, ismerőseinkkel csak virtuálisan érintkezünk és a lakást csakis levegőzés és élelmiszer utánpótlás céljából hagyjuk el, természetesen csakis alkoholos kézfertőtlenítővel felszerelkezve. Utóbbi mértéktelen - nem szájon át történő! - fogyasztása miatt már kisebb függőség is kialakult nálam.

Ezt az elszigetelt állapotot ellensúlyozandó, beszerveztem egy babysittert. Nem volt egyszerű, az a bevett szokás, hogy a szomszéd nagymama átjön vigyázni a porontyra némi pluszpénz reményében, Japánban nem létezik. Már volt szó róla, hogy a nagymamák nyugdíjas korukban élik legszebb és legaktívabb éveiket és kölkök felügyeletére már nem marad idejük, a pluszpénzre pedig annyira nincsenek rászorulva. Ezért inkább az egyetemista réteget céloztam meg és nagy nehezen egyik ismerősöm közeli ismerőse (ez alapkövetelmény volt, hogy a nem túlzottan szimpatikus emberkereskedői réteget kizárjuk a tenderből) két hónapra elvállalta a kiskorú szórakoztatását heti három órában. A lány ígéretes jelöltnek tűnt. A többi jelentkező közül (szám szerint: nulla) egyebek mellett azzal tűnt ki, hogy három nyelven beszél és járt már Magyarországon is. Nem mintha nem lenne tök mindegy a kétévesnek, de azért jól hangzik. Értékéből valamelyest levon, hogy a megbeszéltekhez képest egy nappal később jött el, de ezt rövidesen sikerült kompenzálnia. Kb. egy óra ugyanis elég volt neki ahhoz, hogy a kiskorúval örök barátságot kössenek, és mire visszaértem a teszt bevásárlásból, már cinkos összenézések is voltak. A látszat ellenére nem vagyok féltékeny. Ezen kívül a mackós pólóját oktatási anyagnak felhasználva (most tekintsünk el attól a mellékkörülménytől, hogy hogyan kerül egy 24 éves lányra piros szívecskét tartó mackós póló; tudjuk be annak, hogy csak a kiskorúnál akart bevágódni) rövid együttlétük alatt két új szót is megtanított a szótanulásban általában passzív rezisztenciát tanúsító kétévesnek. Nem tudtam nem észrevenni, hogy tulajdon gyermekem befelé menet még az én nyakamban lógott, kifelé menet viszont már az övében.  Aztán távozása után még órákig lehetett érezni a parfümje illatát a kiskorú ruházatán, amiből arra következtetek, hogy távollétemben fizikai kontaktusra is sor került. Nem mintha féltékeny lennék, de azért... A nyomaték kedvéért délután elmagyaráztam a kiskorúnak, hogy a helyében nem ugranék bele egy komoly kapcsolatba mindjárt az első nővel, meg hát 22 év korkülönbség az mégiscsak kicsit sok...

A bevezető beszélgetésünk során annál a résznél amikor rákérdeztem, hogy Japánban babysitter hiányában (nagymama ugye nagy valószínűség szerint európai körúton, vagy tai chi órán van) szerinte mit csinálnak azok a háziasszony típusú nők, akiknek időnként igénye támad pár órát úgy eltölteni, hogy egyetlen bilireszoktatási tipp, vagy tisztázatlan eredetű gyerekkiütés sem kerül szóba, illetve néha el kell intézni ezt-azt. Azt mondta, hogy ha csak egy-két óráról van szó, sokan egyszerűen otthon hagyják az alvó, vagy tévéző gyereket. Indoklásnak azt hozta fel, hogy nem tiltja a törvény... Ja, az más.
Ezt egyébként nem először hallottam, úgyhogy tényleg lehet benne némi igazság. Ez nehezen egyeztethető össze a fejemben eddig kialakult japán anya képpel...

Ne válts csatornát, a reklám után visszatérünk!

Van képem hozzá!

Szóval akkor csináltam egy új oldalt a képeknek IDE (meg oda fentre is és oldalra is) és feltöltöttem pár albumot. Ennyivel persze nem úszod meg, idővel jön majd hozzá még több album is.

Romantikus song csak for you

Na még egy gondolat az angol és a japán nyelv találkozásáról. Nem ígérem hogy az utolsó is, a kérdés legalább annyira mély és kimeríthetetlen, mint a kívánatosnál nagyobb méretű japán ízeltlábúak témája - hogy kivételesen ne a nyilvános WC-ket hozzam fel példának.

Nagyon édes, ahogy japán pop számokban keverik a japánt az angollal.  Egy-egy 'Oh, Baby', vagy 'I love you' nem is szúrna szemet, ezek még nálunk is gyakran előfordulnak Fresh Andi és társai munkásságában is. De ugye nem Japánról lenne szó, ha nem vinnék egy kicsit túlzásba ezt is. A dolog úgy zajlik, hogy elindul egy - az esetek zömében igen romantikus - japán melódia. Még mielőtt azonban rá tudnál hangolódni a fülbemászó dallamra, kizökkentenek azzal, hogy teljesen váratlanul a mondat kellős közepére bedobnak egy angol szót, vagy mondatrészt. Az sem ritka, hogy egész angol mondatokat szúrnak be a japán szövegbe. Logikát még nem véltem felfedezni benne. Kábé én szoktam így japánul beszélni. Nem mintha japán pop sztár lennék, de hát ugye japán szókészletem igencsak szegényes.  Beszélni viszont muszáj, ezért hogy ne akadjak meg minden második mondat közben, simán angolul pótolom ki a hiányzó szavakat, persze erős japán kiejtést utánozva. Meglepő módon sokszor megértik.

Szóval nagyjából ilyesféle szövegeket kell elképzelni a mai japán pop slágerekben. (Nyilván, de legalábbis remélem, a szövegek ennél sokkal színvonalasabbak, de hogy nagyjából érezd miről van szó):

...érzelmes intro után, lágyan ívelő férfi, és/vagy női hang borzolja a kedélyeket és a tinilányok törékeny szívét:-

"Ma érzem elhagy my girlfriend,

Hiánya már most is fáj. Oh, why?

De mielőtt itt hagysz forever,

Kiss me baby one more time!"

majd refrén és kórus, ... csupa könnyes szem...

Bár egyetlen japán együttest, vagy énekest sem ismerek név szerint, nagyjából két és fél perc alatt sikerült rátalálnom egy kitűnő példára a neten a bájos Yuna Ito előadásában. 

Erről jut eszembe, így egy év után lassan már érik egy karaoke bár látogatás is. Nem mintha annyira vágynék rá, hogy két percben nyilvánosan leégessem magam azzal, hogy enyhe alkoholos befolyásoltság alatt átszellemült arccal (csukott szemek, bal kézben borospohár, andalító, oldalirányú ringás a zene ritmusára) elnyekergek egy Abba számot, feltehetőleg borzalmasan hamisan. Viszont a japánoknak állítólag nagyon szép hangjuk van, úgyhogy a karaoke élményt a világért nem hagynám ki, ha már egyszer iyen közel vagyunk hozzá. Ennek megfelelően a kérdéses estén, apa-san és én éppen akut hangszálgyulladásban fogunk szenvedni, ami miatt kedves vendéglátóink sajnos lemaradnak majd az ominózus Abba slágerről. (Apa-san pedig Robbie Williams-et fog nem énekelni.) Egyébként egyáltalán nem biztos hogy apa-sant sikerül belerángatni egy ilyen kitűnőnek ígérkező programba. Évekkel ezelőtt ő ugyanis már átesett a tűzkeresztségen egy karaoke bárban, amikor egy magyar kollégájával együtt - külső nyomásra, ezt szögezzük le -, kénytelenek voltak közösen előadni egy Guns N' Roses balladát. A japán kollégák illedelmesen tapsoltak a produkció után, vállveregetés meg minden, de mondanom sem kell, apa-sant karaoke bárba azóta sem hívták.

Az egyik japán ismerősömnek már finoman adagoltam is a kérdést, hogy a nem túl távoli jövőben készüljön fel egy közös karaoke estére. Mivel kicsit húzódzkodott azt állítva, hogy nem igazán az ő műfaja (ez elég hülyén hangzik egy japán szájából, olyan, mintha azt mondaná, hogy 'nekem nem áll jól a kimonó'), sajnos megígértem neki, hogy ha elvisz, akkor én is énekelni fogok majd (kicsúszott a számon, na). Most már csak abban reménykedem, hogy a beszélgetésnek ezt a részét már elfelejtette, meg hát persze az a fránya hangszál gyulladás...

Celebgyerek

Ha Japánba jössz (és most nem Tokióról beszélek), és egyik felmenőd sem volt japán, esetleg ázsiai, előbb-utóbb hozzá kell szoknod az állandó figyelemhez. Én a könnyebb elvegyülés érdekében - de méginkább a 'próbaút' alatt tapasztalt őrületes fodrász árak miatt -, érkezés előtt japán-barnára festettem a hajam, de napszemüveg nélkül így is mindig kiszúrnak a tömegből. Viszont végre egy hely, ahol nem érzem magam alacsonynak. Ez is valami!

Engem még többé-kevésbé diszkréten bámulnak és csak lopva mernek rám nézni. Kivételt csak a kisgyerekek képeznek, akik még nem érzik cikinek azt ha elém állnak a boltban és tátott szájjal bámulnak, úgy hogy a szüleiknek kell őket arrébb rángatni. Persze ez nem minden napos szerencsére, de többször előfordult már. Sőt, apa-santól van amikor meg is ijednek. Amikor megérkezik a házba, néhány gyerek azonnal menekülni kezd, és a szüleit is futásra próbálja rábírni 'Jön a gaijin*!' felkiáltással.

Amikor a kiskorú is velem van, egészen más a helyzet, olyankor elszabadul a pokol. Falfehér bőrével, szőke hajával és kék szemeivel maga ellen hívja ki a sorsot. A legtartózkodóbbak csak mellettünk elhaladva, vagy egyéb helyekről vigyorognak ránk. Ilyenkor persze illik visszamosolyogni, de minimum kedves ábrázatot vágni, ami nekem lassan egy év után, különösen a reggeli órákban esik nehezemre. Ráadásul a kiskorú, ezzel a szőke haj-kék szem kombinációval önkéntelenül is azt a sztereotípiát erősíti, hogy a fehér ember, mint olyan, szőke és kék szemű. Ezért az első mosoly után, rögtön jön is a zavart arckifejezés, amikor rám, és sötétbarna hajamra esik a tekintetük. Kis homlokráncolás, még egyszer, jobban megnézik a kék szeműt, majd ismét engem. Közben csikorognak a fogaskerekek, hogy akkor ez most hogyan is van, nem erről volt szó... 'Na jó, biztos az apja', nyugodnak meg végül gondolom. (Dupla csavar, amikor ő is velünk van, és tovább bonyolítja a helyzetet az ugyancsak barna hajával.)

Aztán a merészebbek már integetnek is. Ja, és van ez a közléskényszerük, hogy muszáj ilyenkor felsorolniuk pár angol szót, amit ismernek (volt egy ürge egyszer, aki amikor mellettem elhaladt, lazán odavetette nekem, hogy 'Peace!**'. Nem figyeltem oda, és mivel azt gondolta hogy biztosan nem hallottam meg, kicsit jobban odahajolt, és hangosabban újra elismételte, és még mutatta is hozzá az egyetemleges jelet...). Ezt azért teszik, mert a japánok szerint egy fehér ember - azon kívül hogy szőke és kék szemű természetesen -, csakis amerikai lehet, slussz-passz. Jobb, ha mindjárt az elején elfogadod új nemzetiségedet, vitatkozni nem érdemes.

A legfanatikusabb rajongók természetesen a nyugdíjasok. Ők már nem ismerik a személyes szféra fogalmát. Bárhol, bármikor botlunk bele ebbe a típusba, az utunkat állják, jelezvén, hogy közelebbről is meg kívánják tekinteni az amerikai gyereket. (Egyszer mentem a babakocsival a kiskorú elé a bölcsődébe és egy néni még az üres babakocsiba is behajolt). Pedig én pont ettől a korosztálytól tartottam, hogy majd nyilvánosan megköpködnek és eltángálnak az esernyőjükkel múlt századi sérelmeik miatt. De bármennyire is agresszívnak tűnnek, valójában ártalmatlanok.
Néha azért tettlegességre is sor kerül. Amikor a kék szemű haját tapogatják, akkor még rezzenéstelen arccal tűröm az eseményeket (de a mosolyom már nem természetes), de amikor a kezéhez, vagy az arcához érnek, különösen influenzás időszakban, akkor már felmegy bennem a pumpa. Ráadásul félelmetesen gyorsak. Ilyen kiélezett helyzetben általában pislantani sem merek, és a levegőt is vissza tartom hogy idejében közbe léphessek, de bizonyára nagy gyakorlatuk van már a gyerektapogatásban, mert csak ritkán tudom megállítani a kéretlen kezeket. Aztán a buszon, vagy a metrón, ahol több idő áll rendelkezésre az ismerkedésre, különböző homályos eredetű savanyú cukorkák és egyéb édességek kerülnek elő a táskákból. Ezeket megpróbálom megszerezni, mielőtt a kiskorú megkaparintja, de a simogatásokhoz hasonlóan, itt is villámgyorsan történnek az események.

A fiatal lányok külön kategóriát képeznek. Kávéházakban és metrón nyíltan flörtölnek a kék szeművel, aki jól időzített mosolyokkal adja alájuk a lovat. Amikor nem nézek oda, megpróbálják lefényképezni a telefonjukkal, de amikor lebuknak, nagy vihogás támad, és elszégyellik magukat.

Szóval nincs olyan réteg, amit hidegen hagyna a szőke haj és kék szemek, még a legzordabb tekintetű salary man***-ek és a legvadabb kinézetű tinédzser fiúk is készek azonnal kukucskásat játszani a metrón, amint a kiskorúnak elhagyja egy mosoly a száját.

Már gyűjtünk a gyerekpszichológusra, akire nyilvánvalóan szükségünk lesz, miután hazamegyünk. Nem tudom hogyan fogadja majd az addig sztárként ünnepelt kiskorú, hogy közömbösen fognak elhaladni az emberek mellette az utcán, és a játszótéren is csak egy lesz a harminc szőke, kék szemű gyerek között...

Gyakori életkép. A kiskorú futás közben megtorpan, hogy kellese kicsit magát a rajongók előtt.

*A 'gaijin' szóval a külföldieket illetik, ha eddig még nem mondtam volna. Van egy enyhe pejoratív felhangja is, így szemtől szemben nem is használják. Mert az ő felfogásuk szerint ugye vannak a japánok, és a világ másik, szerencsétlenebbik fele, a kívülállók. Nem kevés nemzeti öntudat van bennük, amit tulajdonképpen én irigylek tőlük, még ha néha idegesítő is ez a felsőbb rendűségi érzésük.

**Béke. Nagyon belejöttem a csillagozásba.

***Irodai alkalmazott. Manapság ennek is van egy kis pejoratív jelentése. Nyúzott, agyonhajszolt (de legalábbis az irodában sok időt töltő), hazafelé a metrón elalvó, öltönyös férfiak, aki tényleg szó szerint a cégnél töltik az életüket és otthon már nem nagyon találják a helyüket.

Rend a lelke mindennek

A minap pakolgattam (Mert ezt is szoktam. Néha hasznos is az ilyen, január elején pl. papírszortírozás közben találtunk egy, valószínűleg még december elején megkapott adventi képeslapot. Még beszéltük is karácsony körül apa-sannal, hogy mehet a fenébe az a bizonyos lapküldő, nem is küldött karácsonyi üdvözletet, legalább mi gaijin-ek tartanánk össze - mi ekkor még csak virtuálisban gondolkodtunk. Ja, és persze mi sem küldtünk, de magával szemben az ember mindig elnézőbb.), és a kezem közé akadt apa-san kondi tagsága, és vele együtt a 'házirend' is. És tényleg benne van, hogy tetoválással nem engednek be, illetve ha csúnya, rossz gengszter, vagyis Jakuza tag vagy, akkor sem látnak szívesen.



Mert érdekel mások véleménye...

..., de leginkább lusta vagyok fölöslegesen dolgozni vele. Szóval ha te is úgy akarod (ld. jobb oldalt az esetlen kérdésfeltevést), akkor raknék fel pár fényképet Japánról, a japán tájak és egyebek iránt érdeklődőknek, szemügyre vételezés céljából.

Ha érdekel, akkor Klikk oda jobbra, de akkor is Klikk ha nem érdekel. Legfeljebb megsértődöm, de nem valószínű.

Ja, és persze köszi, meg minden.

Kérsz valamit a conbiniból?

avagy haikuoritifeisharutishu és társai

Szóljunk néhány szót a Japánt átszövő 'conbini' hálózat jelenségéről. Magyarázat helyett jöjjön most egy hosszabb nyelvi kitérő sok lábjegyzettel, várhatóan  többek el fognak aludni olvasás közben, és a befejező, a 'conbini' lényegi elemeit összefoglaló részhez már csak a legstréberebbek jutnak el....
Egy kezdő japán-angol tanulónak nem sokat mond ez a szó, több hónapos itt tartózkodás után viszont már az ember sokkal fogékonyabb a tömérdek angolból átvett* szó megfejtésére. Egy idő után, amint meglátsz egy katakanával** írt szót, a képzeleted szárnyalni kezd, és a szabad asszociációk tömegével tódulnak az agyadba.  

Vegyünk is mindjárt néhány példát. Kezdjük az egyszerűbb szavakkal (sorrend: katakana/ romaji*** - angol), amiknek eredetére pár japán óra után, ill. ha más nem, a szövegkörnyezetből általában rá lehet jönni:

• グラム/guramu  -  gramm
• サラダ/sarada (ejtsd szarada)  -  salad
• カ—ド/kado - (ejtsd kádo)  -  card

Trükkösebb szavak, kell némi gyakorlat hozzá, hogy rájöjj miről van szó:

• ガラス/garasu (ejtsd garaszu)  -  glass
• ユ—モア/yumoa (ejtsd júmoa)  -  humour
• テ— ブル/teburu (ejtsd téburu)  -  table

És ezzel el is érkeztünk a 'conbini' típusú szavakhoz, amik túl hosszú, általában összetett szavak praktikus rövidítései:

• ペソコン/pesokon (ejtsd peszokon)  -  personal computer
• エアコン/ eakon  -  air conditioner
• デパ—ト/depato (ejtsd depáto)  -  department store****

A szemfülesebbek már kitalálhatták, hogy 'conbini' szó, az angol convenience store japán megfelelője.
Bónusz pontért ki lehet találni milyen angol szöveget rejt a bejegyzés alcíme. Mert imádnak angol feliratokkal ellátni mindent, de szóközöket nem mindig hagynak a szavak között. Segítségül annyit elárulok, hogy négy szóból áll és a mellettem lévő zsepis dobozról másoltam. Apró betűs részt elolvasók előnyben.

Szóval a conbini, az egy éjjel-nappal nyitva tartó bevásárló alkalmatosság. Hasonlatos a nálunk is megtalálható non-stop boltokhoz, vagy benzinkutakhoz, mármint a bolt részéhez. Ezek japán társai viszont vérprofik. Kis méretük megtévesztő, valójában nehezen tudnál olyan használati cikket mondani, amit ne lehetne éjjel kettőkor egy conbiniból beszerezni. Lehet kapni rengeteg ételt, italt, snack-et, újságokat, mangkákat, esernyőt, írószereket, tisztító és tisztálkodási szereket, sminkkészletet, csavarhúzó szettet, édi-cuki figurákat és stb. Sőt! Lehet kaját melegíteni, fénymásolni, faxolni, pénzt felvenni, fényképeket kinyomtatni, lottót feladni és természetesen a pisi-kaki ügyek is megoldhatóak. A conbininek olyan jól sikerült beilleszkednie a japán társadalomba, hogy egy mai átlag japán alapvető életfunkciónak ellátásához feltétlenül elengedhetetlen.  A parkolója napszaktól függetlenül mindig tele van autókkal (általában járó motorral, erről majd egyszer később a 'japánok és a környezetvédelem' című tényfeltáró fejezetben), egy modern embernek ugyanis mindig akad valami halaszthatatlan conbiniben vásárolni való dolga. Ha más nem, egy kis rohasztott babos-rizses harapnivaló mindig lecsúszik, conbinibe pedig jövet-menet belebotlik az ember. Elképzelhetetlenül sok van belőlük, nehéz úgy egy várost fényképezni, hogy ne lógjon bele az utcaképbe legalább egy conbini.

Hogy jobban el tudjuk képzelni egy átlag japán ember viszonyát a conbinikhez, képzeljük magunk elé egy mítinget apa-san cégénél, ahol éppen apa-san egyik Magyarországról visszaköltözött japán kollégája tart előadást kis hazánkról. Az egész nem tart tíz percnél tovább, de emberünk az ország bemutatásakor a demográfiai részen kívül azt is fontosnak tartja megemlíteni, hogy nálunk nincsenek conbinik. Amint ez elhangzik, a döbbenet azonnal kiül az arcokra, az addig bóbiskolók rögtön felriadnak (még a szájuk szélén kacérul folydogáló nyálcsík is megdermed ijedtében), ill. néhányan levegő után kapkodnak...
Ezek után apa-sannak nehéz dolga lesz, ha ezt a hazánk tekintélyén esett csorbát ki akarja köszörülni.  Nyilvánvalóan nem lesz könnyű beadni japánjainknak, hogy több civilizált társadalom is gond nélkül elműködik conbinik nélkül.

A közlés körülbelül olyan fokú megrökönyödést és hitetlenkedést válthatott ki a hallgatóságból, mint amikor arra a gyakori kérdésre hogy mi milyen halakat eszünk Magyarországon, a gyér felsorolás után elárulom, hogy Magyarországnak nincsen tengere.

*Nyilván nem csak az angolból vettek át szavakat, de ezekből van a legtöbb.

**A katakanák viszonylag egyszerű japán írásjelek, amikkel az idegen eredetű szavakat írják, mert ugye nincsen kanji rájuk.

***A romaji pedig a japán karakterek latin betűs átírása, nagyjából gondolom az angol kiejtés szerint fonetikusan.

****A japán betű- és hangkészlet, egyébként az angolhoz és magyarhoz képest igen szűkös. Ez sok mindent megmagyaráz. Pl. az 'l' és 'f' betűket nem nagyon tudják kimondani, így lesz a coffee szóból kohi és a ball szóból boru. Nincs mássalhangzó torlódás sem. Pl. a mi krumpli szavunkba beletörne egy japán nyelve és valami olyasmi jönne ki a végére, hogy kurumupuri.

Három új japán szó Újévre

Úgy döntöttünk, hogy most karácsonykor kipróbáljuk a japán családmodellt és ki-ki a szerettei körében ünnepel majd. Ennek megfelelően apa-san a szentestét az eredeti tervek szerint a leendő japán főnökével kettesben egy meghitt vacsorán, mi a kiskorúval pedig egy doboz szaloncukor és egy kellemes fosós-hányós vírus utóhatásai társaságában töltöttük volna. (Tuti tipp a túlzott mákos bejgli fogyasztás miatt aggódóknak. Egy jól időzített calici vírus és előre le van tudva az ünnepek utáni fogyókúra. Jóval olcsóbb és hatékonyabb is, mint egy 20 alkalmas Step Aerobic bérlet). Végül apa-san 'jövendőbelije' 23-án ráeszmélt a szenteste keresztény körökben betöltött nem csekély jelentőségére és sűrű bocsánatkérések, plusz egy zacskó kulináris hungarikum (ld. tarhonya, pirospaprika és vegeta) átadása kíséretében megelégedett egy karácsonyi ebéddel is. A család legifjabb tagja (apa-san jr.) így is már régen aludt mire az apja hazaért este a munkából, így kellő számú résztvevő hiányában a karácsonyt másnapra elnapoltuk.

Bár a japánok szemszögéből már a fadíszítéssel is rég elkéstünk, mert mivel az amerikaiak már november végén, hálaadáskor feldíszítik a fát, a japánok is erre az időpontra vannak berendezkedve. Az egyik lány fel is hívott 22-én, hogy ha nem zavarnának, felugranának a fiaival megtekinteni nyilvánvalóan tökéletesre sikeredett fánkat és a karácsonyi fényárban úszó lakásunkat. Ki kellett ábrándítanom, hogy maximum egy műfenyővel díszített karácsonyi gyertyatartót és opcionálisan egy otthonról kapott karácsonyi képeslapot tudok felmutatni referenciának a témában. Esetleg még el tudtam volna énekelni a Csendes éjt 3 nyelven, ha nagyon muszáj lett volna, de szerencsére idáig nem fajultak a dolgok.

A fát idén egyébként stílusosan 3 dimenziós origamis csillagok díszítették, ezúton is köszönet egyik kedves olvasónk, Seza last minute origamis segítségéért (ezittareklámhelye). (Volt egy gyenge próbálkozásom saját design alapján pehelycukorból készített karácsonyfadíszekkel, de a család többi tagja kritikán alulinak ítélte a produktumot; jut eszembe, 10 db. saját készítésű pehelycukor karácsonyfadísz jutányos áron igényeseknek eladó.)

A keresztény karácsonyi hagyományok ismeretlen eredetű félrefordítása nyomán Japánban a karácsony este úgy zajlik (már ahol zajlik egyáltalán), hogy a fiatal párok romantikus vacsorára mennek kettesben. Végülis az egyik fő motívum, a zabálás így megvan, sőt ajándékozás is van, vacsora alatt egy-egy kellőképpen drága szerelmi zálog is gazdát cserél. A karácsonyi romantika-kényszer miatt a facér japán fiatalok igyekeznek párt találni maguknak karácsony előtt, hogy a kötelező romantikus vacsorát feltétlenül ki tudják pipálni.

Az Újévi ünneplésnek viszont itt is nagy hagyománya van. Az átlag japán az Újévi ünnepeket a családdal tölti. Ilyenkor mindenki mochit készít és aztán pusztítja azt nagy mennyiségben. A mochi, az egy (ki gondolta volna) rizsből készült, nyúlós, meghatározhatatlan állagú édesség. Elrágni nem lehet, hanem egy tíz perces majszolás után kénytelen vagy egyben lenyelni (tapasztaltabb gaijin-ek azonnal kérnek egy pohár vizet amint feltűnik egy adag mochi 100 méteres körzetben; t.i. sajnos nem csak újévkor esznek mochit.). Feldolgozhatatlan, ragadós állagának köszönhetően az Újévi mochi minden évben több idős áldozatot is követel, akiknek a torkukon akadt egy falat. Év elején hírt adnak az áldozatokról, idén hatan haltak meg, és még 18 ember került kórházba miatta.

Akik túlélték az év fordulót, képeslapokat kapnak a családtól, barátoktól, kollégáktól. 2011 a nyúl éve, ezért az Újévi lapokra (nengajyo) nyulakat rajzolnak. A japán posta összegyűjti a decemberben postára adott Újévi lapokat és az összeset egyszerre (!), január 1-én kézbesítik ki. Mi is kaptunk párat.

 

Ez pedig a szomszéd kadomatsu-ja. Ezt a bambuszból készült díszt Újév környékén lehet mindenhol látni. Nekem személy szerint nem nagyon tetszik, de ez már legyen az én problémám.