A minap örömmel tapasztaltam, hogy a Takayamában felfedezett neoavantgárd művész (a Hamutartóművész) alkotásai Nagoyában is kezdenek teret hódítani. Lefényképeztem még két hamutartót a teljesség igénye nélkül.
Íme az első. A művész ezúttal a természeti erők roppant ereje előtt hajt fejet ezzel az alkotásával. A hármas csendélet egyben kémiai kísérlet is, megtudhatjuk mi történik egységnyi idő alatt egy átlagos rövidségre elszívott cigaretta csikk és az esővíz kölcsönhatásából. Szemléletesen mutatja be, hogy a hanyag dohányzó által a nyári zápornak kitett csikk milyen változáson megy keresztül mielőtt végleg elporlad. Első ránézésre nehéz eldönteni, hogy az alkotó a csikk szomorú sorsára, az esős évszakra (figyeljük meg milyen érzékletesen jelzi az idő múlását, illetve az esőcseppek irányát a műnek keretet adó szegély alig észrevehető felázásával), vagy netán a kihaló félben lévő gyapjasmajmok megmentésére akarja felhívni a figyelmet, de a figyelmes szemlélőben mély nyomot hagy a mű, és még napokig álmatlan éjszakák gyötrik amiatt a néhány éve elkövetett baklövése miatt, amikor egyszer feltehetőleg enyhén ittas állapotban felelőtlenül eldobott egy csikket az utcán.*
Ez a kép pedig mintegy ikertestvére az előzőekben bemutatottnak. A művész valószínűleg úgy érezte, hogy korábbi alkotása süket fülekre talált, mert a könnyelműen gomolygó dohányfüst témáját immár másodszorra dolgozza fel. A kép ezúttal többszereplős, a dohányfüst áldozatai a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből tevődnek ki. Elsőként megjelenik a gazdasági válságból lassan kilábalni látszó Utca Embere, aki reményei szerint néhány éven belül ismét Okinaván nyaralhat. A második, kissé hajlott öregember, pedig Japán elöregedő társadalmára próbálja terelni az illetékesek figyelmét, mintegy vészharangot kongatva a probléma mielőbbi megoldásáért. A harmadik áldozat, pedig a társadalom perifériájára szorult, gyermekét egyedül nevelő szülő. A füst útja ezúttal is további kérdéseket vet fel. Vajon miért tesz kitérőt mielőtt idős áldozatára lesújtana? Vajon mi a célja a számozásnak? És a kérdés, ami Takayama óta mindenkit foglalkoztat - Vajon mi lett a kutyával?
Az alkotó különös érzékenységgel jeleníti meg a passzív dohányosok rémületét, amint a dohányfüst kíméletlenül lecsap rájuk. Az egyedülálló szülő élő pajzsként védi saját testével az ártatlan gyermeket. A társadalom megvetését méltán kivívó, környezetével nem törődő dohányzó magatartását pedig egyetlen, mindent kifejező szóval illet, ’gondatlanság’.
A fenti két kép csak a jéghegy csúcsa, az alkotó fantáziája ugyanis nem ismer határokat. Ha ennyi nem volna elég, itt megatalálod a teljes kínálatot.
*Ne érts félre, támogatom ezt a dohányzási etikett kampányt. Én csak arra lennék kíváncsi hogy ha ugyanezeket a képeket egy japán nézi meg, ő is ennyire szokatlannak gondolná-e a téma feldolgozását…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése