Már megint képek

Töltöttem fel egy újabb albumot a képekhez. Ez a fejezet az Ise félszigetről szól.

A szerkesztő válaszol 2.

Most a Miso levesről*

A kommentek között diszkréten megbújva található egy kérdés az egyik blogot olvasó kedves személytől (t.i.: az 'Aki a virágot szereti...' analógiájára kigondoltam, hogy aki a blogomat olvassa rossz ember nem lehet). A kérdés kulináris  jellegű, és konkrétan arra vonatkozik, hogy most hogy a sushi már kipipálva, jó lenne tudni hogyan is készül ez a Miso leveses történet. Gondoltam hátha közérdekű, úgyhogy ide biggyesztettem mit sikerült megtudnom a témában Akiko-santól, aki saját bevallása szerint minden nap főz Miso levest, úgyhogy megbízható forrásnak számít.

*Ha már így belejöttem, alkalmasint lehet hogy megosztok majd még pár japán kaja receptet, kezdve mondjuk a reggelinek kitűnő, és egyszerűségében nagyszerű onigirivel.

Sushi csináld magad!

A hétvégén sushi készítős és evős partin voltunk. Nem a klasszikus* tekercses sushit csináltunk, hanem Temaki** sushit, ami tölcsér formájú és nem annyira macerás mint a tekercses. Az ember azt gondolná az otthoni sushikészítésről, hogy "Áááá, hagyjál már, az baromi bonyolult, rendeljünk inkább pizzát!" Egy középkategóriás sushi valójában minden gond nélkül kivitelezhető otthoni körülmények között is. Na jó, könnyen beszélek én, itt Japánban eleve nem nagy kunszt, ahol a sarki boltban megkapsz hozzá minden alapanyagot. Egy kicsit talán gagyibb, de még kellőképpen élvezhető változatot viszont szerintem otthon is simán össze lehet dobni.


Jöjjön a sushi készítés három lépésben:

1. lépés: Menj el egy sushibárba.

Mielőtt belefogsz egy ilyen sushi-készítős projektbe, nem árt letesztelni egyáltalán hogyan viszonyul a gyomrod a nyers halakhoz, wasabihoz, algalapocskákhoz és stb. Ha már gond nélkül csúsznak le a torkodon a sushi tekercsek és a miso levest is elég hangosan tudod már szürcsölni, akkor készen állsz a következő lépésre.

2. lépés: Alaprecept abszolút kezdőknek - agglegény változat.

Végy egy csapat lelkes japánt. Puhítsd meg őket néhány sörrel - középhaladók egy jó nagy adag saját készítésű gulyáslevest is használhatnak a megvesztegetésre -, vedd rá őket, hogy önszántukból szerezzenek be minden alapanyagot, kelléket, hívjanak meg magukhoz és mutassák meg hogyan is kell csinálni ezt a sushis mutatványt. Mi természetesen ezt a megoldás választottuk. Első kézből lesheted el a kulisszatitkokat és még mosogatni sem kell utána. Zseniális!

3. lépés: Próbáld a fentieket otthon saját magad reprodukálni.

Ha nincs kéznél egy japán sem aki megmutatná hogyan csináld, nagyvonalakban felvázolom, hogy mi hogyan sodortuk a sushikat.
Nem hittem volna hogy én valaha recepteket fogok megosztani bárkivel is, azt hiszem hivatalosan is menthetetlen háziasszony lett belőlem.

Hozzávalók:

• Rizsa ipari mennyiségben. Persze japán rizsi, de legalábbis ázsiai kellene, a sima otthoni rizsből ne számíts túl jó eredményre (most rágugliztam mit írnak a magyar oldalak arról milyen rizst használj, több forrás is azt állította, hogy a kék SOS rizs is jó, bármi legyen is az).
• Tölteléknek mindenféle zöldség, és halacska. Nyilván otthon a teszkóban nem fogsz tudni jó minőségű, friss, filézett halakat venni. Én ha otthon lennék, ilyesmiket vennék hozzá: füstölt lazac, tonhalkonzerv, kígyóuborka, avocado, saláta, esetleg répa, kukorica... De láthatod a képen, hogy asztalra került pár szál virsli is pl., szóval nem kell szigorúan csak nyers halakra koncentrálódni (ezek a képen a távolabbi tálon vannak, nem nagyon látszik, öt féle hal volt, és egy kis ikra).
• Nori lapok. Ezek azok a zöld, papírvékony lapocskák amivel betekerik a cuccot. Gondolom be lehet otthon is szerezni, ha nem is lehet túl olcsó.
• Wasabi
• Szójaszósz

Szóval az úgy van,..

 

...hogy először is mosd meg a rizst jó sokszor (6-8 mosás biztosan elég) és főzd meg, de ne tegyél hozzá olajat, az a lényeg, hogy kicsit ragadós legyen. A zöldségeket és halakat vágd hosszú, vékony csíkokra. Fogj a kezedbe átlósan egy négyzet alakú alga lapot (úgy 8-10 cm széles legyen), pakolj rá egy adag rizst és terítsd el a nori lapon. Rakj a közepére egy-egy csík halat és zöldséget és kenj rá egy nagyon pici wasabit.

 

A két szélét hajtsd be hogy tölcsér alakú legyen. A nori lapok maguktól összeragadnak ha picit összenyomod.

Mártogasd bele egy kis szójaszószba és már pakolhatod is befelé, még pálcika sem kell hozzá. És nálam plusz pont, hogy elég nagy ahhoz, hogy legálisan tudjam több falatban a magamévá tenni. Én a sushi tekercseket nem tudom egyben megenni és nem túl elegáns látvány amikor úgy csámcsogok egy sushi szeleten - amit elharapni nem nagyon illik -, mint a csirkecombon. 

Úgy teljes a dolog, ha a végén még megiszol rá egy csésze forró zöldteát.  Hú de baromira fog hiányozni a japán kaja ha hazamegyünk...

* Maki sushi - ez a fajta ugrik be mindenkinek először, ha sushi a téma

** Temaki sushi - A 'te' azt jelenti kéz. Gondolom arra utal az elnevezés, hogy ezt a fajtát kézzel eszed, nem pálcikával.

-Hány éves vagy? - Jó.*

Történetünk egyik főszereplője, a magát Nono-nak hívó férfijelölt (a.k.a. Kiskorú), ma két éves.

Elmondhatja magáról, hogy életének felét Japánban töltötte. Bár erre pár év múlva már nem nagyon fog emlékezni, de lesznek majd bizonyos sejtéseink annak idején, hogy miért szürcsöli fel a tányérból a levest az étteremben és rendel egy adag rizst a túróscsusza mellé, miért forgatja az újságot visszafelé, honnan ered különös vonzalma az esernyő automaták iránt, és miért bukik majd a vékony, barna hajú, mandulaszemű lányokra (csámpások előnyben!).

 

 

 

* Tegnap próbáltam megtanítani neki, hogy mit mutasson és mondjon arra a kérdésre, hogy "Hány éves vagy?" (a szülők imádják a gyerekeiket mindenféle produkciókra betanítani és aztán pedig közönség előtt szerepeltetni vele). A dolog ott csúszott el, hogy nemrég tanítottam neki hogyan mutassa, hogy OK (hüvelykujj felfelé). Viszont nem tudja kimondani még hogy OK, ezért azt mondja rá, hogy JÓ. A KETTŐ számnév mutatásának tanulásakor sajnos nem nagyon tudott elszakadni a múlt heti tananyagtól, és most a HÁNYÉVESVAGY kérdésre azt mondja, hogy JÓ, és mindenfélét mutogat összevissza.

 

Giri choco Valentin napra

Mi apa-sannal különösképpen nem hódolunk a Valentin napnak. Ezért túl nagy késztetést nem éreztem tegnap arra, hogy csipkés harisnyatartóban szervírozzam a vacsorát, és apa-san sem lepett meg semmilyen édibédi cukisággal ez alkalomból. És nem csak azért nem készültem, mert nincs csipkés harisnyatartóm, ez a kötelező Valentin napi szex amúgy sem a mi műfajunk.

Viszont talán érdekes lehet, hogyan megy Japánban ez a szerelmesek napja dolog.
Tavaly pl. úgy volt, hogy apa-san egy kisebb csokoládészállítmánnyal állított haza a munkából Valentin napján. A félreértések elkerülése végett rögtön tisztázta, hogy a csokikat nem ő vette nekem, hanem a nap folyamán gyűlt össze az asztalán ez a zacskónyi cucc. A csokikat még valahogy ki tudta magyarázni, de amikor a melléjük biggyesztett szívecskés lapok is előbukkantak, akkor már nehezebb dolga volt. (Tavaly ilyenkor kereken két hete tartózkodtunk Japánban, úgyhogy kultúr sokkok terén meglehetősen szűznek számítottam még akkor).

Szóval az van, hogy a Valentin napra Japánban a csokigyárak álltak rá teljes gőzzel. Ilyenkor csokiosztás van minden mennyiségben, mégpedig a lányok ajándékozzák meg a fiúkat vele. Ez a giri choco. Nem számít szerelmi vallomásnak, csupán apró figyelmesség a fiúknak a kolléganőktől félig-meddig kötelező jelleggel. Legalábbis nekem ezt a szöveget adta be apa-san annak idején, és ez az álláspontját azóta is szilárdan tartja. Tavaly óta pedig már megtanultam, hogy holmi szívecskés lapoknak Japánban nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani.
Na de a lányok sem maradnak ajándék nélkül ám! Legalábbis hosszú távon nem. A fiúknak egy hónap múlva, március 14-én, a White day alkalmával kell viszonozniuk a februári csokikat a lányoknak pl. egy kis sütikével (állítólag eredetileg pehelycukorkákkal, innen a White day, vagyis fehér nap elnevezés; a pehelycukor bizniszt is fel kellett egy kicsit lendíteni, és hogy ne vesszenek össze a csokigyárakkal gondolom, kitalálták ezt a bónusz ajándék-osztogatós napot). Apa-san kolléganői egyébként tavaly duplán jól jártak, miután apa-san Magyarországot megjárt főnöke csak úgy mellékesen elhintette március elején az irodában, hogy Magyarországon március elején, Nőnapkor virágot kapnak a lányok és amilyen rendes-kedves fiú ez az apa-san, biztosan számíthatnak egy szerényebb virágözönre a gáláns lovagtól (főnök közben a nyomaték kedvéért többször odakacsint az áldozatnak, vagyis apa-sannak, háttérben pedig a kolléganők kuncognak és tapsolnak örömükben). Egy ilyen vert helyzetből nincs más kiút, csak pár szál vágott virág március 8-án a délelőtti órákban.

Aztán, hogy tovább bonyolódjon a dolog, van a honmei choco is. Ezeket már tényleg a szerelmesek adják - a hivatalos verzió szerint ilyent apa-san nem kapott -, és természetesen ez a drágábbik verzió, hogy mindenki tudja hol a helye. Ahogy a japán tanárom fogalmazott, anyukának jó lesz az 500 yenes csoki is, úgyis egyben befalja az egészet!

Hát nem gyönyörű ez a három legyezőt formázó csoki? És ez még csak a giri choco kategória elméletileg. Imádom Japánban hogy művészetet csinálnak az ételek 'tálalásából'. Gombóc Artúr biztosan bekeretezve tenné ki a falára. Sajnos az íze már sokkal kiábrándítóbb...

A szerkesztő válaszol

Az úgy volt, hogy ezt a képet még jó régen készítettem egy étteremben amíg az ebédre vártam és lapozgattam a kirakott újságokat. A kép azóta - igen méltánytalanul - feledésbe merült, pedig ő mindvégig a külső winchesteren lapulva várta, hogy helyzetbe hozzák, teszem azt egy témába vágó blogos környezetben.

Aztán Elek váratlanul megkérdezte, hogy "Meg tudod nekem erősíteni azt,hogy a japán nőknél az ELSŐ számú plasztikai műtét a szemek kerekítése?Hogy minél európaiasabban vagy amerikaiasabban nézzenek ki?Vagy csak Tokyo-ban divat ez most?". 
Konkrét statisztikai adatok nincsenek a birtokomban, de gondolom nem véletlen hogy ilyen hirdetéseket látok az újságban (egyébként remek példa arra is, hogy nagyon szeretünk angolul írogatni, viszont nem tudunk).

Én személy szerint még senkivel sem találkoztam aki szemkerekítő műtéten esett volna át, de ez nem sokat jelent. Csak a bölcsis botrányhős, a Tattoo-mommy néven elhíresült, leginkább kibeszélős-pletykálós kontextusban emlegetett anyuka rikítókék kontaktlencséivel hozott össze a sors (vagy zöld, attól függően milyen ruhát visel aznap), de az azért nem ugyanaz. Bár a szülői munkaközösségben még ez is kiverte a biztosítékot, engem kivéve, aki 1. ha nem mondják észre sem veszem 2. szerintem csak féltékenyek, hogy jobban néz ki náluk 3. már régen kiderült , hogy a vad külső érzékeny szívet takar, még karácsonyi minitortát is kaptunk tőle. (A gyerek minihuligánnak öltöztetését viszont továbbra is ellenzem.. róla is van képem, de a gyerekre való tekintettel nem teszem közzé). Az a sanda gyanúm, hogy ha találkoztam volna is valakivel aki 'megcsináltatta' a szemeit, nem hiszem hogy feltűnt volna. Nem tudom ki hogy van vele, de még ha rá is erőltetjük hogy van pár milliméter különbség az Előtte és Utána között, akkor sem gondolom hogy ettől sokkal európaiabbnak, vagy amerikainak néznének ki. Szóval szerintem kár a gőzért.

Mégis egy rövid-képes az esküvőkről...

...'A legtöbb szörnyen sikerült kép egy post-ban' különdíj nyertesétől.


Na megtaláltam a képeket, amiket mégiscsak érdemes esküvő témában megosztani.

Ez nem egy rossz kivitelezésű montázs a magányos háztetőről, a törésálló üvegről  és az esküvői párról, hanem egy fotóüzlet kirakata erősen tükröződve.  Gondolom ezek lehetnek a tradicionális esküvői kimonók.

Még egy kép a kirakatból. Ezek mondjuk családi képek, de érdemes vetni egy pillantást a habos-babos gyerekkimonókra, na meg az albumban található szolid babaruhára a fodoráradattal. A figyelmes szemlélő (és Tinusz), a háttérben tükröződő paparazzo sziluettjét is felfedezheti. Nehéz elhinni, hogy ugyanez a személy a főiskolán még díjat is (ráadásul kettőt) nyert az amatőr fotópályázaton.

Na és itt a sintó esküvő amiről beszéltem - legalábbis kommentileg -, hogy meglestük egyszer. Így néznek ki a kimonók hátulról és ott táncol a két lány a háttérben.

Miért nem lesz bejegyzés japán esküvőkről

Az előző rész tartalmából:

Az új, (kínosan tökéletes) babysittertől megtudhattuk, hogy a japán anyukák egy része szükség esetén minden gond nélkül otthon hagyja egyedül a kicsi gyermekét. A folytatásban még többet tudhatsz meg a gyereknevelés japáni változatáról. Figyelem! Az alábbiak nem feltétlenül általános érvényűek, kizárólag a szerző közvetlen ismeretségi körének szociológiai tanulmányozásából származnak.

Szóval van a japán anyuka. Vagyis inkább először a lány. Az egyetem elvégzése után elhelyezkedik, de komoly munkát nem kap. Mindenki (még saját maga is) hülyének és tudatlannak tartja és a nagyvállalatnál nem számít komoly tényezőnek. Miért is számítana, amikor pár év múlva úgyis kiszemeli áldozatát, akivel egy kisebb vagyont felemésztő esküvő és nászút után családot alapítanak. Apa-san kollégájának lesz nyáron az esküvője. Meg is hívta apa-sant, de még mielőtt belemelegedtem volna a megfelelő ruha kiválasztásába, kiderült hogy a meghívás csak apa-sannak szól. Egy másik viszont mondta, hogy szeretettel várják az egész családot az esküvőre, feltéve ha nem okoz túl nagy gondot hogy Hawaii-on tartják... Nagyon úgy néz ki, hogy japán esküvői szokásokról nem fogok bejegyzést írni.

Szülés után anyuka már nem megy vissza dolgozni, hanem teljese egészében a családnak szenteli életét, amiből a főzés egy jelentős időmennyiséget tesz ki. A japán anyuka tulajdonképpen folyamatos főzésben van, még reggelire is képes főzni. Az első gyereket még tetszőleges számú testvér követi. Ez a szám nem kevesebb egynél és átlagosan kettő. Apuci közben szakadatlanul dolgozik, a gyereknevelésben nem nagyon veszi ki a részét. Ideje rá nem sok, de ha esetleg mégis felszabadul egy kevés (ennek még a látszatát is igyekszik elkerülni), akkor is rögtön gondoskodik valami elfoglaltságról. Ilyen esetekre találták ki a japánok a golfozást.

A gyerekek és az anya között az első pár évben teljes a szimbiózis. A legkisebb gyerek praktikussági okokból az anyához 'csatolva' általában a hátára kötve található meg. A főzést is így oldják meg. Együtt is alszanak a gyerekekkel kisiskolás korukig. Ez szó szerint értendő, nem csak egy helyiségben, külön ágyban, hanem egymás mellett, a tatamira leterített futonokon. Apuci külön szobában alszik, időbeosztása nem nagyon egyeztethető össze a többiekkel, és egyébként is milyen már hogy ha felkel a gyerek, akkor őt is felkelti. Apuci és anyuci a gyerekekkel szinte külön életet élnek, és ez ellen, úgy tűnik, egyik félnek sincsen kifogása.

Amikor jön hozzánk valaki, mindig nagy ámulatot kelt a kiskorú külön bejáratú szobája kisággyal és pelenkázóval. Ilyeneket szoktak kérdezni, hogy 'És akkor berakod az ágyba és ő pedig elalszik?' Arról nem is beszélve, hogy ugyanezt a produkciót apa-san is képes bármikor önállóan előadni, mármint nem kellek én ahhoz, hogy a gyerek el tudjon aludni, és ezt az állapotát akár hosszú órákon keresztül is képes legyen fenntartani.

Azt gondolnánk, hogy a japán anyukának pontosan betartott napirendje van. E helyett, inkább a véletlenszerűség a jellemző és úgy tűnik a dolgok folyását inkább a gyerek, mintsem az anya irányítja. Intézményesített délutáni szunya pl. nincsen, még a bölcsődében sem. A dolgot úgy oldják meg, hogy amikor a gyerek végkimerültségében már nem képes tovább bontani a rendet, akkor ott és úgy ahogy van, egyszerűen ledől a földre és mély álomba merül. Ilyen jelenetnek már többször voltam a tanúja. Egyik alkalommal arra a naiv kérdésemre hogy ha már így alakult, akkor legalább most nem kellene-e bevinni a gyereket a szobájába (ami ugye nincs), egy szelíd mosoly volt a válasz. Na jó - folytattam -, de nem zavarja szegényt, hogy üvölt mellette a TV, mi pedig göndör kacajok közepette folytatjuk a pletykálást? Á, dehogy - jött a válasz-, nézd csak milyen mélyen alszik. És akkor lábbal kicsit még meg is bökdöste az alvó gyereket, aki, valóban, meg sem moccant.
A délutáni nem alvás egyenes következménye, hogy mire a fenti padlóra fekvéses üzemszünet bekövetkezik, már délután 5-6 óra van, és egy este 7 órás ébredés után nyilván 11 előtt nem fog megint elaludni a gyermek. Én folyton megkapom, hogy túlságosan komolyan veszem az olyan dolgokat, mint a rendszeres evés és alvás.

Egyébként a japán anyák csodálni valóan szelídek és türelmesek. Nem tudom hogyan csinálják (többször próbáltam már, teljesen eredménytelenül), de soha nem emelik fel a hangjukat, és sok mindent rájuk hagynak, a gyerekek valahogy mégsem lesznek elkényeztetettek és tiszteletlenek. Gondolom azért sem fordul elő hogy az út közepén ráordítanak a gyerekre, mert a külsőségekre nagyon adnak. Engem kellően magas vérnyomásnál ez már annyira nem feszélyez.

 

Az új nő

Az influenza járvány teljesen tönkrevágja a szociális életemet. A kiskorúval már egy ideje kénytelenek vagyunk remete életet élni. Megszakítottunk minden kapcsolatot a külvilággal, ismerőseinkkel csak virtuálisan érintkezünk és a lakást csakis levegőzés és élelmiszer utánpótlás céljából hagyjuk el, természetesen csakis alkoholos kézfertőtlenítővel felszerelkezve. Utóbbi mértéktelen - nem szájon át történő! - fogyasztása miatt már kisebb függőség is kialakult nálam.

Ezt az elszigetelt állapotot ellensúlyozandó, beszerveztem egy babysittert. Nem volt egyszerű, az a bevett szokás, hogy a szomszéd nagymama átjön vigyázni a porontyra némi pluszpénz reményében, Japánban nem létezik. Már volt szó róla, hogy a nagymamák nyugdíjas korukban élik legszebb és legaktívabb éveiket és kölkök felügyeletére már nem marad idejük, a pluszpénzre pedig annyira nincsenek rászorulva. Ezért inkább az egyetemista réteget céloztam meg és nagy nehezen egyik ismerősöm közeli ismerőse (ez alapkövetelmény volt, hogy a nem túlzottan szimpatikus emberkereskedői réteget kizárjuk a tenderből) két hónapra elvállalta a kiskorú szórakoztatását heti három órában. A lány ígéretes jelöltnek tűnt. A többi jelentkező közül (szám szerint: nulla) egyebek mellett azzal tűnt ki, hogy három nyelven beszél és járt már Magyarországon is. Nem mintha nem lenne tök mindegy a kétévesnek, de azért jól hangzik. Értékéből valamelyest levon, hogy a megbeszéltekhez képest egy nappal később jött el, de ezt rövidesen sikerült kompenzálnia. Kb. egy óra ugyanis elég volt neki ahhoz, hogy a kiskorúval örök barátságot kössenek, és mire visszaértem a teszt bevásárlásból, már cinkos összenézések is voltak. A látszat ellenére nem vagyok féltékeny. Ezen kívül a mackós pólóját oktatási anyagnak felhasználva (most tekintsünk el attól a mellékkörülménytől, hogy hogyan kerül egy 24 éves lányra piros szívecskét tartó mackós póló; tudjuk be annak, hogy csak a kiskorúnál akart bevágódni) rövid együttlétük alatt két új szót is megtanított a szótanulásban általában passzív rezisztenciát tanúsító kétévesnek. Nem tudtam nem észrevenni, hogy tulajdon gyermekem befelé menet még az én nyakamban lógott, kifelé menet viszont már az övében.  Aztán távozása után még órákig lehetett érezni a parfümje illatát a kiskorú ruházatán, amiből arra következtetek, hogy távollétemben fizikai kontaktusra is sor került. Nem mintha féltékeny lennék, de azért... A nyomaték kedvéért délután elmagyaráztam a kiskorúnak, hogy a helyében nem ugranék bele egy komoly kapcsolatba mindjárt az első nővel, meg hát 22 év korkülönbség az mégiscsak kicsit sok...

A bevezető beszélgetésünk során annál a résznél amikor rákérdeztem, hogy Japánban babysitter hiányában (nagymama ugye nagy valószínűség szerint európai körúton, vagy tai chi órán van) szerinte mit csinálnak azok a háziasszony típusú nők, akiknek időnként igénye támad pár órát úgy eltölteni, hogy egyetlen bilireszoktatási tipp, vagy tisztázatlan eredetű gyerekkiütés sem kerül szóba, illetve néha el kell intézni ezt-azt. Azt mondta, hogy ha csak egy-két óráról van szó, sokan egyszerűen otthon hagyják az alvó, vagy tévéző gyereket. Indoklásnak azt hozta fel, hogy nem tiltja a törvény... Ja, az más.
Ezt egyébként nem először hallottam, úgyhogy tényleg lehet benne némi igazság. Ez nehezen egyeztethető össze a fejemben eddig kialakult japán anya képpel...

Ne válts csatornát, a reklám után visszatérünk!