Soklábúak

A rovarkérdés Japánban úgy látszik kimeríthetetlen. Még májusban futottunk össze a nappalinkban egy szimpatikusnak cseppet sem mondható százlábúval, aki a magánlaksértést sajnos nem élte túl. Azóta kiderült hogy tényleg nem érdemes barátkozni ezzel a szeretetre méltó teremtéssel (polgári neve: Mukade), mert csíp, ráadásul még mérgező is. Az erkélyen mostanában mindennapos a társasága, úgyhogy szóltunk is a ház tulajának hogy helyzet van.

Felelős személyek, szám szerint három, ki is jöttek megvizsgálni a Mukade állapotokat (általában elmondható, hogy a japánok fontos dolgokat és egyáltalán dolgokat egyedül nem szeretnek intézni, és mindjárt három ember is kell többnyire egy ehhez hasonló helyszíni szemléhez; van egy öltönyös vezető, aki a beszélgetés és hajlongás fonalát irányítja, a másik kettő pedig mindig nagyon egyetért az előzővel). Sok bizalmat nem szavaztak nekem, mert miután kérdésre elmondtam hogy a férj akit keresnek éppen dolgozik, kisebb riadalom támadt a három fős csoportban és még mielőtt fel tudtam volna vázolni a tényállást ékes japánnal (terv szerint határozott ’OTT!’ japánul; az elhangzottak vizuális megerősítése mutogatással a százlábúak irányába-felé), már pánikszerűen tolmácsért telefonáltak. Hümmögtek egy sort ahogy kell, és gondolom belátták hogy a bérleti díjat mi fizetjük és nem a soklábúak, úgyhogy megegyeztünk, hogy márpedig a százlábú családnak menni kell. Most az van, hogy várjuk hogy ismét felbukkanjon a három fős Mukade elhárító akciócsoport és végezzenek egy kisebb vérfürdőt az erkélyünkön, de a rossz nyelvek szerint egy igazán hatásos ellenszere van a Mukade-nak, a költözés.

Amikor itt voltak, élőben egy soklábút (én 40 lábat számoltam össze egyébként) sem tudtam megmutatni nekik, de hogy lássák nem csak félrebeszélünk, odaadtam nekik azt a példányt, akit az előző nap ejtettünk fogságba egy bébiételes üvegben. Ezen kívül még több, igen homályos fotót is készítettünk az áldozatokról, íme az egyik kisebb, valószínűleg még tinédzser egyed. A többiek már nem fognak többé vidáman az erkélyünkön szaladgálni, de ő nem várta meg amíg apa-san végez vele, hanem az utolsó pillanatban levetette magát az erkélyről.