Apa-san meg van győződve róla, hogy azzal, hogy én a világlátott japán barátnőimmel kávéházakban locsogok az élet dolgairól (néha azért kultúra is keveredik a programba, ma például múzeumban voltunk; az hogy ott is volt kávézó, már csak a szerencsés véletlenek egybeesése) és azt gondolom hogy ezzel közelebb kerülök a japán ember, mint olyan megismeréséhez, hiú ábránd. Szerinte ha az igazán kemény magot akarom tanulmányozni, akkor el kellene töltenem néhány hetet vele a főhadiszálláson (ld.a cég központja). Oda persze nem fogok bejutni, de apa-san nagyon elkötelezett, és azt mondta hogy ezentúl minden héten el fog mesélni nekem egy epizódot a cégnél elhangzott beszélgetésekből. Ezen a héten ezt mesélte.
Apa-san egyik kollégája, nevezzük T.-sannak, gyakorta beszélget apa-sannal, kölcsönös szimpátia alapján, de leginkább angolgyakorlás céljából. A spontán angoltanárrá avanzsált apa-san, különböző témákat hoz fel a tanítványnak, hogy minél többet beszéltesse. Az e-heti témakör az utazás lett volna. Hogy ráterelje a szót, megkérdezte T.-sant hogy mit csinált a nyári leállás alatt. Egy átlagos ország átlagos polgára erre a kérdésre különböző kellemes kirándulóhelyek, tengerparti szállodák, családi összejövetelek és hasonlók felsorolásával válaszolt volna. Nem így T.-san, aki teljes természetességgel közölte, hogy az egész hetet otthon töltötte. Elkobozta a lányától a laptopját (aki ezt meglehetősen rossz néven vette és a hét további részében igen morcos képet vágott), bevitte az asztali számítógéppel együtt a konyhába és ott összekötötte őket. Leültek az asszonnyal egymással szemben (és most jön a korszakalkotó ötlet) és megállás nélkül CHATELTEK EGYMÁSSAL... A beszámoló közben ezen a ponton T.-san szeme kissé felcsillant, rövid hatásszünetet tartott és érdeklődve rápillantott apa-sanra várva az elismerő szavakat, de ő annyira ledöbbent a hallottakon, hogy meg sem tudott szólalni. T.-san elmondása szerint a non-stop chat-elés az asztal másik végén ülő feleségével annyira jó program volt, hogy az egy hét alatt szinte alig aludtak valamit. Az már csak külön adalék, hogy miután így bemutatták a tökéletes szülőmodellt a lányuknak, hogy tovább okuljon, a légkondit is lekapcsoltatták vele (az éjjel-nappal 30 fokban ez felér egy öngyilkossági kísérlettel), ezzel is példát mutatva neki takarékosságból. Apa-sannak azért bevallotta, hogy a légkondi nélkül még a golyói is izzadtak, de kemény volt és a végsőkig kitartott nevelő szándéka mellett.
Én nagyon jókat vigyorgok ezeken a történeteken, de apa-san tekintete kezd egyre zavarosabb lenni ahogy minél többet beszélget a kollégákkal.
Ezen a bejegyzésen, mint már máskor is, nagyot mosolyogtam. Én is chatelek a párommal, csak éppen ha az egyikünk haza megy a szüleihez, vagy csak úgy viccből, egymás mellől, pár percen át. :) De ők... érdekes szerepjáték lehetett. :D
VálaszTörlés