2011. március 25.

Az Index-en túl

Pont hazaindulás előtt találtam rá egy magyar lány blogjára (Napkeleti kincseim), akinek ha jól értem japán a férje, és Iwakiban élnek, 40 km-re Fukushimától. Gabi ír arról, hogy milyen napi gondokkal küzdenek, (az ő területükön szerencsére nem volt szökőár, de ivóvíz nélkül maradtak és az élelmiszerellátás is akadozik), és írásaiból kirajzolódik milyen a japánok hozzáállása ehhez a rendkívüli helyzethez, érdemes beleolvasni.
 
Mert mondhatjuk, hogy a japánok, mint az idomított kis birkák gondolkodás nélkül csinálják azt amit mondanak nekik, és nem feltétlenül kell egyetérteni velük, azért mégsem lehet elmenni amellett, hogy az emberek a szökőár sújtotta területen ebben a szörnyű helyzetben, otthon és alapvető élelmiszerek nélkül is meg tudták tartani emberi méltóságukat és nem engednek teret a káosznak. Bárhol máshol a világon egymást taposnák az emberek a víz-, vagy élelmiszerosztásnál és ahelyett hogy megosztanák, gondolkodás nélkül elvennék másokét, a boltok fosztogatásáról nem is beszélve. Nyilván nem idilli a helyzet és sok gond van az ellátással, de ezzel együtt is példa nélküli szerintem ahogyan az emberek ebben a helyzetben viselkednek. Ezért én nagyon becsülöm és tisztelem őket és kívánom nekik, hogy minél előbb lehetőségük legyen rá, hogy újra tudják kezdeni az életüket!

1 megjegyzés: