2011. március 9.

Nomikai etikett

Most van időm írni, mert apa-san megint nomikai-on van. Vagyis a szokásos, kötelezően választott ivászaton vesz részt a kollégákkal (a kétévesnek lefekvéskor persze a hivatalos változat az, hogy ’apa dolgozik’). A nomikai a nomu (ivás) és kaigi (értekezlet) szó érdekházasságából jött létre. Gyakorlatilag munka utáni evés-ivást jelent a kollégákkal. Alkalom mindig van rá. A-san elhagyja a részleget, A-sant felváltva, B-san megérkezik a részlegre (a két eseményt nem lehet egy nomikai alá összevonni, az ilyesmi külön ivászatot igényel, nehogy összekeveredjenek az érzelmek). És akkor ott van még amikor C-sant előléptették, D-chan szülni megy, fontos vendég érkezett, évzáró nomikai, év kezdő nomikai, és ha más nincs, akkor marad a csak-úgy-mer-má-két-napja-nem-volt nomikai.

Pontos forgatókönyve van. Általában az osztály zöldfülű tagjai szervezik, akik kis késéssel demonstrálják hogy milyen elfoglaltak voltak a szervezéssel. Ültetés pozíció szerint, főnök középen és a többi a táplálékláncban elfoglalt helye szerinti sorban két oldalt (ahogy apa-san szokott fogalmazni).
Az év záró céges ereszd-el-a-hajam onsen*-ezés alkalmával pl. apa-san amikor megérkezett a forró fürdőhöz, és látta, hogy a nagyvezér egyedül áztatja magát az egyik medencében, letelepedett mellé hogy szóval tartsa. Ezért a húzásáért utólag nagyon rossz szemmel néztek rá. A többiek nem találták helyénvalónak, hogy nem alantas pozíciójához mérten, a főnöktől tisztes távolságban választott helyet magának a gőzölgő vízben, helyet hagyva a többi vezérnek. Főhősünk próbálta mentségére felhozni, hogy de hát a többiek mondták hogy nem jönnek le, nem volt igazán kit kitúrni a helyéről, és nagyvezérünk még meg is köszönte hogy végre valaki mellé ült. Akkor is - hangzott a válasz -, nem a konkrét fizikai jelenlét számít, hanem az az elvi lehetőség, hogy az alvezérek akár ott is lehetnének. Mert micsoda kavarodás lett volna, téb-láb és hasonlók, ha az utolsó pillanatban az alvezérek meggondolták volna magukat és mégiscsak megjelentek volna a fürdőben.

A költségeket is beosztás és nem fogyasztás alapján osztja el a nomikai közösség. Ha több asztal van, akkor minden asztalhoz igyekeznek egy lányt is ültetni, hogy legyen aki sütögeti a husikat és öntögeti a teát. Sört magadnak nem tölthetsz, viszont a melletted és szemben ülőnek illik utántölteni a fogyóban lévő poharát. A vége felé elhangzik pár beszéd, a hallgatóság pedig egy pohár forró zöld teával öblíti le a kaja-piját. A nomikai végét hivatalosan az jelzi, amikor feláll a vezér, és végezetül mond még pár ékes szót. Ilyenkor a többiek is felállnak, egyszerre felkiáltanak, hogy ’Ippai’, ezután egy db taps (?) és vége. Mindegy hogy egyes kollégák még jóízűen falatoznak, vagy csak félig itták meg a sörüket, ha a vezér feláll, akkor nincs mese, buli lefújva.

Itt még azonban nincsen vége az estének, különösen ha a főnök túl korán állt fel az asztaltól. A feleség is gyanút fogna, ha emberünk 11 előtt érne haza, így szegény félig elázott kollégák kénytelenek még valami hasznossal elütni egy kis időt. Ilyenkor jön a zseniális nomikai utáni nomikai (ha már úgyis témánál vagyunk, gondolom), ahová már csak a kemény mag megy. Itt is lecsúszik még néhány sör és a vidám a hangulat egészen az utolsó vonat érkezéséig fentartható.

*japán meleg-, vagyis inkább baromi forró fürdő

4 megjegyzés:

  1. "A nomikai a nomu (ivás) és kaigi (értekezlet) szó érdekházasságából jött létre."

    Nem csak cégeknél van nomikai - egyszerűen ivótalálkozó, magyarul ivászat. ;)

    VálaszTörlés
  2. Szóval nem csak céges 'meeting'... wakatta :)

    VálaszTörlés
  3. Szia Lizzy!

    Ma reggel láttam a hírekben, hogy 8.8-as földrengés sújtotta Japánt és a csendes-óceáni térségben mindenütt cunami-riadó van. Ahol ti éltek, ott mennyit érzékeltek belőle? Remélem jól vagytok!

    Egy aggódó ismeretlen

    VálaszTörlés
  4. Szia! Köszönöm, hogy érdeklődsz. Itt szerencsére nem volt olyan erős a rengés, de mi is éreztük és nagyon ijesztő volt. Nem sérültünk meg vagy ilyesmi, mindenki jól van.
    Remélem a maradék hónapokban már nem lesz részünk hasonló élményben!

    VálaszTörlés