A jóképű papbácsi - ismeretterjesztő rovattal

Anyukámék látogatása miatt már egy hete a játszóterek helyett buddhista templomokba és sintó szentélyekbe járunk. Az egyéves eddig elég jól viselte hogy kényszerturista lett belőle, de tegnap már előjöttek rajta az elvonási tünetek. A társaságban viszonylag konszolidáltan viselkedő gyereket ki kellett vinnem egy buddhista templomból, miután hanyatt dobta magát az egyik védőszent szobra előtt, majd tüntetőleg bedobott egy fog- és nyálnyomokkal ellátott papírfecnit a kínosan tökéletesre gereblyézett zen kert kavicsára. Persze rálépni nem lehetett, úgyhogy kiszedni sem tudtuk. A papbácsi viszont nagyon rendes volt, mert amikor mondtam hogy érthető okokból kiviszem a gyereket az apjához, aki időközben megérkezett, azt válaszolta, hogy őt nem zavarja és inkább hívjam be apa-sant is, hadd lássa ő is a templomot belülről is.
Egyébként nagyon jól manipulálják az embert a japánok a kedvességükkel. Egy másik templomban (ugyancsak zen kerttel és tátva maradt szájú magyar turistákkal; asszem egy ilyen helyen előbb-utóbb még én is elérném a nirvánát) fényképezni nem lehetett, de nem álltak a sarkunkban lesve minden lépésünket, hanem inkább hagyták hogy egyedül járjuk körbe a szobákat és a kertet. Szóval simán lehetett volna kattintgatni pár képet, és meg is fordult a fejemben hogy elő kellene venni a gépet, de annyira idegesítően kedvesek, hogy nincs szíve az embernek fényképezni, még akkor sem, ha történetesen nem vennék észre.

Ő a kedves és jóképű papbácsi. Utóbbit az idegenvezető mondta két szobor elemzése között. Tényleg fotogén, a templom prospektusa is tele van a fényképével.

                                               

Egyébként mostanra már annyi szent helyet láttunk, hogy rendesen kiműveltük magunkat a buddhista templomokból és sintó szentélyekből. Néhány érdekesség:

Ez a kis kötözött-sonka kő azt jelzi, hogy nem lehet a kertbe belépni. Imádom ezeket a finom jelzéseket és sokkal jobban is néz így ki, mint egy rács, vagy ronda tábla.

 

 

Lehet szerencsekártyákat is venni a templomoknál. Ha jó dolog van benne, akkor megtartják, ha viszont rossz, akkor igyekeznek tőle megszabadulni, és ilyen oszlopokra kötözik fel. Egyébként nagyon rafináltak, mert azt mondják, hogy ha valami mégsem jön be, az nem azért van mert nem működött a kártya, vagy a szentek nem teljesítették a kívánságaidat, hanem csak annyit jelent, hogy valamelyik következő életedben fog teljesülni. Így folyamatosan fenntartják a hívők érdeklődését és a templomok finanszírozása is megoldott.

 

A csecsemőket elviszik a szentélyekbe hogy megáldják a szerzetesek. Ennek a tovább fejlesztett változata, amikor az újonnan vásárolt autókat viszik a szentélybe. Ezek az autók is éppen az áldásra és jó szerencsére várnak a szentély oldalában. A dolog pénzért megy és ráadásul különböző árfekvések vannak. Azt nem tudom hogy a gyakorlatban ez hogy működhet. Háromezer yenért fél évre szerencsét hoz az utakon, tízezerért viszont akár 3 évig is?

Megvan annak is a koreográfiája hogyan kell szerencsepénzeket dobni a szentélyeknél és imádkozni. Sok helyen angolul is kiírják hányszor kell meghajolni és tapsolni és fura módon egyáltalán nem bánják, ha te is 'kipróbálod'.

 

 

 

 

Rengeteg Buddha szobor van . Ez a legnagyobb Nagoyában. Ha sokáig nézed, akkor az előtte álló húgomat is fel lehet fedezni a képen, aminek elkészítése egyébként 32 szúnyogcsípésbe került.