2010. július 8.

Turistagondolatok - Shinkansen

A Shinkansen azért nagyon jó, mert háromnegyed 5-kor még a kiotói állomás jegypénztárában álltunk sorba, 6 órakor pedig már a szokásos Japán-Magyarország interurbán videotelefonos beszélgetést bonyolítottuk nagoyai lakásunkból a család otthon maradt tagjaival, pedig Kiotó Nagoyától 150 km, és Nagoyában sem a vasútállomás mellett lakunk. A menetidő konkrétan 36 perc volt, úgyhogy ebből ki lehet számítani az átlagsebességet (a helyes megoldás gyenge matekosoknak: 250 km/h).
Odafele amikor elindultunk, az ablakból kinézve nem tűnt annyira vadítóan gyorsnak. Húztuk is a szánkat először, de aztán kénytelenek voltunk mégis meglepődni és még talán a szánk is nyitva maradt, amikor anyukám megkérdezte mi volt ez a villódzás néhány másodperce és mondtam hogy szerintem a híd oszlopai amin átsüvítettünk. Aztán szóltam hogy itt egy másik vonat, de amikorra a húgom odanézett már nem volt ott. És amikor bementünk egy alagútba, csak annyit lehetett érzékelni, hogy nagyon hirtelen sötét és utána világos lett. Azt hogy fordulunk pedig onnan lehetett tudni, hogy amikor kinéztél az ablakon, világ megdőlt úgy 15 fokban.
Szóval a Shinkanzen nagyon bejött. Egyetlen hátránya van csak, hogy eszméletlen drága. És hozzászokni sem nagyon érdemes, mert úgy tudom  mostanában nem terveznek Magyarországon Shinkanzent, vagy legalább hozzá hasonló vonatokat telepíteni. Valószínűleg Magyarország a világon az egyetlen olyan ország, ahol nem azt írják ki a metróban hogy mikor jön a következő, hanem hogy mikor ment el az utolsó metró... azt hiszem ez mond valamit a híres magyar 'optimizmusról'.

2 megjegyzés:

  1. mi is szeretnenk mar shinkansenezni csak nem belulrol,hanem kivul,a hatso motorkocsi szelvedojen utazva!megvan hozza mar minden:hegymaszocucc,karabinerek,tapadokorongok a szelvedore tapasztashoz,meg hd-videokamera megorokiteni mindent.magyar-japo koprodukcio lenne,csak az a baj,hogy nehez eszrevetlenul felsettenkedni.mar ketszer majdnem sikerult,csak mindig eszrevett az allomasfonok es radion leallitottak a vonatot.megint futni kellett!pedig a nemeteknel meg a franciaknal mar csinaltak ilyet,csak japan varat meg magara!de egyszer ugyis sikerulni fog!

    VálaszTörlés
  2. Ha majd egyszer sikerül a mutatvány, a videóra kíváncsi lennék!

    VálaszTörlés