Vészesen gyarapodik a külföldi ismerőseink száma és így egyre többször vagyunk megtalálhatóak vendégként japán családok otthonában. Nehéz volt nem észrevenni, hogy a japán gyerekekre nem adnak otthonra zoknit, sőt amikor hozzánk jöttek vendégségbe, a cipővel együtt akkor is rögtön lekerült a zokni a lábukról. Ennek egyenes következménye, hogy a japán gyerekeknek konstans folyik az orruk és köhögnek. A kiskorú egészen a múlt hétvégéig gond nélkül megúszta ezeket az orrfolyásos találkozókat. Neki ugye most van az a korszaka, amikor válogatás nélkül mindent a szájába vesz, és amerre jár, mindenfelé nyáltócsákat hagy maga után. Mondtam is apa-sannak, hogy ha netán ámokfutásba kezdene a játszótéren és álcázásképpen az oroszlános harisnyáját a fejére húzva feldöntené a homokos dömpereket, könyörtelenül kitekerné egy-két játék babának a nyakát, majd obszcén Micimackós graffitikat rajzolna a csúszda oldalára, hamar lebukna a DNS minták alapján.
A hétvégén, amikor az egyéves a szokásához híven szertartásosan végignyalogatta az egyik orrfolyós kisfiú legókészletét, gondosan ügyelve rá nehogy egyetlen darab is kimaradjon a műveletből, már gyanítottam hogy nem lesz jó vége. Az eredmény: életében először beteg lett. Szerencsére nem vészes a helyzet, csak egy kis nátha. Japánosan nem is nagyon foglalkoztunk vele, de tegnap elérte az orrdugulás azt a szintet, amikor úgy döntöttünk ideje felavatni a még felbontatlan dobozú porszívós orrszívó készüléket. Kedvesen Csöpi névre keresztelték, de nem hiszem hogy ezzel és a doboz oldalára rajzolt mosolygós elefánttal meg lehet téveszteni egy rafinált egyévest. Mialatt apa-san beüzemelte Csöpit, én próbáltam elméletben kidolgozni valamilyen stratégiát arra az igen valószínű esetre, ha az egyéves nem mutatkozna kellően együttműködőnek a beavatkozás során. Szerencsére Csöpi és a porszívó bizarr együttese rögtön felkeltette a gyerek műszaki érdeklődését, és megbabonázva figyelte az eseményeket. A dolog simán ment, úgyhogy végül nem kellett bevetni egyik kitűnő ötletemet sem. Még szerencse, mert az egyik a kábító pisztolylövedék lett volna, amit viszonylag nehézkes csütörtök este fél nyolckor beszerezni, a másik pedig az, hogy ájulást színlelek és hagyom hogy apa-san egyedül elintézze a dolgot. Szóval a Csöpivel való első találkozás a vártnál kevésbé volt drámai, remélem hogy ez a békés viszony a jövőben is fenntartható lesz.
A hétvégén, amikor az egyéves a szokásához híven szertartásosan végignyalogatta az egyik orrfolyós kisfiú legókészletét, gondosan ügyelve rá nehogy egyetlen darab is kimaradjon a műveletből, már gyanítottam hogy nem lesz jó vége. Az eredmény: életében először beteg lett. Szerencsére nem vészes a helyzet, csak egy kis nátha. Japánosan nem is nagyon foglalkoztunk vele, de tegnap elérte az orrdugulás azt a szintet, amikor úgy döntöttünk ideje felavatni a még felbontatlan dobozú porszívós orrszívó készüléket. Kedvesen Csöpi névre keresztelték, de nem hiszem hogy ezzel és a doboz oldalára rajzolt mosolygós elefánttal meg lehet téveszteni egy rafinált egyévest. Mialatt apa-san beüzemelte Csöpit, én próbáltam elméletben kidolgozni valamilyen stratégiát arra az igen valószínű esetre, ha az egyéves nem mutatkozna kellően együttműködőnek a beavatkozás során. Szerencsére Csöpi és a porszívó bizarr együttese rögtön felkeltette a gyerek műszaki érdeklődését, és megbabonázva figyelte az eseményeket. A dolog simán ment, úgyhogy végül nem kellett bevetni egyik kitűnő ötletemet sem. Még szerencse, mert az egyik a kábító pisztolylövedék lett volna, amit viszonylag nehézkes csütörtök este fél nyolckor beszerezni, a másik pedig az, hogy ájulást színlelek és hagyom hogy apa-san egyedül elintézze a dolgot. Szóval a Csöpivel való első találkozás a vártnál kevésbé volt drámai, remélem hogy ez a békés viszony a jövőben is fenntartható lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése