Amerikai magyar

Ahogy az idő kezd kiderüli, elindul a japán óvodások és kisiskolások raja az állatkert felé. 40, 50 fős csapatokban vonulnak, helyes kis egyenruhában vannak, színes a sapkájuk és kettesével fogják egymás kezét. Nekem amúgy is egyformának tűnnek, de az egyenruha miatt végképp olyanok mint valami éhes madársereg, akik leszálltak az állatkertnél hogy találjanak egy jó falatot. Iszonyatosan hangosak, mindent megnéznek, megfognak és semmi nem kerüli el a figyelmüket. Így mi sem, a minap ránk támadt egy komplett japán óvodáscsoport. Engem kérdésekkel bombáztak, az egyévest pedig össze-vissza simogatták és tapogatták, mintha ő is az állatkert egyik lakója lenne. Rögtön eldöntötték hogy amerikaiak vagyunk. Először próbáltam elmagyarázni hogy honnan jöttünk, de nem nagyon érdekelte őket és gondoltam jobb nem vitatkozni egy csapat felbőszült ötévessel, akik túszul ejtették a gyereket, úgyhogy végül ebben maradtunk. A nemzetközi kapcsolatokat tovább mélyítve elkezdték mondani azokat az angol szavakat amiket ismernek. Ezzel egész jól elvoltunk egy darabig, de amikor azt akarták megkérdezni hogy megpuszilhatják-e az egyévest („Kiss?” és az arcára mutogatnak), akkor úgy csináltam mintha nem érteném. Erre kiakadtak, hogy milyen amerikai vagyok, ha nem értek angolul. Végül úgy menekültünk meg, hogy csinálni akartam egy fényképet a kék szeműről még utoljára emlékbe mielőtt eltűnik az óvodások között, de ekkor előkerült az óvónő hogy elhessegette onnan őket, nehogy a képbe álljanak.