Amikor jöttünk, mondták a japánok hogy illik vinni valami kis ajándékot beköltözés után legalább a közvetlen szomszédoknak. Mi nagyvonalúan eltekintünk ettől a kínos kis ajándékozósditól, mert A: az egyik szomszéd lakás üres, a másiktól pedig egy lépcsősor és egy lift is elválaszt. B: a japánok szeretnek egy kicsit túlozni, biztosra vettük, hogy ez is csak olyan japános duma.Már el is felejtettük az egészet, amikor valamelyik nap csöngetnek. Kinyitom az ajtót és egy kedvesen mosolygó japán hölgy áll előtte valami ajándéknak látszó tárggyal a kezében, oldalán egy szépen felöltöztetett kislánnyal. Bemutatkozott, és miután hajlongtunk egy keveset elmondta, hogy most költöztek be a kettővel mellettünk lévő lakásba. Átadta az ajándékot, megismételtük a hajlongást, aztán a kislány is előadott valami rövidebb magánszámot, amiből természetesen egy kukkot sem értettem. A hölgy sajnálatát fejezte ki hogy a férje nem tudott átjönni mert nincsen éppen itthon (na persze, gondolom a tévét nézte és tojt az asszony háztűznézős projektjére). Ezután elővett egy listát amin már szerepelt pár név és akkurátusan leírta mind a hármunk nevét. A diskurzus végén a biztonság kedvéért megint hajlongtunk egy sort mielőtt elköszöntünk egymástól.
Nagyon szimpatikus hölgyemény volt, kicsit sajnáltam is szegénykét. Biztosan nagyon lelkesen készítette az ajándékot a kedves ismeretlen új szomszédnak, akivel majd recepteket cserélgetnek, joggingolni mennek és együtt hajtogatják az ünnepi kimonót. Ehelyett egy kimondhatatlan nevű családot talált itt egy olyan országból aminek még egy rendes császára sincsen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése